Van olyan pécsi osztály, ahol egyetlen diák sem volt az órán

Sokan csatlakoztak Pécsen is a Nem megyek suliba elnevezéssel február 29-re meghirdetett akcióhoz, így vannak olyan osztályok, ahol egyetlen diák sem jelent meg a mai tanítási napon. A szülői demonstrációt szervezők az oktatási rendszer anomáliái ellen tiltakoznak. Ugyanakkor nem minden szülő támogatja a megmozdulást, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) kifejezetten károsnak tartja, hogy a gyerekeket  is bevonják a tiltakozásba.

Bár sokan úgy vélekednek, hogy nem szabad a gyereket felhasználni olyan célokra, amelyek a felnőttekre tartoznak, mégis az elmúlt napokban több tízezren jelezték a megmozdulás Facebook-oldalán, hogy csatlakoznak a tiltakozáshoz. Pécsen is tapasztalható, hogy jóval kevesebb diák jelent meg iskolájában, mint egy megszokott tanítási napon.

Az Árpád fejedelem gimnáziumban például van olyan osztály, amelynek egyetlen tanulója sem ment órákra, tudtuk meg Dettre Imola gyógypedagógustól, aki két csemetéje sem vesz részt a tanórákon.

– A 12. évfolyam két osztálya közül az egyikben egyetlen diák sem jelent meg, a kisebbek közül a tízéves gyerekem osztályában is csak három tanuló volt az órákon – közölte a pedagógus, aki hozzátette, hogy férje információi szerint – aki a Leőwey Klára Gimnáziumban tanít – az Arany János Tehetségkutató Programban tanuló diákok közül is sokan maradtak otthon, miután átlagosan öt fő körüli a jelenlegi osztálylétszám, de férje egy gyereknek is megtartotta óráját.

Matek, iskola, fiú
Nem volt kinek tanítani

Dettre Imola egyébként tizenkét olyan gyerekkel foglalkozik a mai napon, akik nem mentek iskolába, számukra különböző programokat kínált: reggel focival indult a nap, majd gyöngykészítő játékkal töltötték az időt.

Staub Ernő, a PTE gyakorlóiskoláinak igazgatója elmondta, hogy jelentősen érezhető a diákok hiánya az általa irányított három iskolában.

– Főképp az idősebb évfolyamok tanulói vannak kevesebben, nagyjából ötven százalékos a jelenlét, azaz minden második felsőbb tagozatos diák nem jött ma iskolába – fogalmazott az igazgató, aki hozzátette, hogy a hiányzóknak természetesen semmilyen retorziótól nem kell tartaniuk.

Janus Pannonius Gimnázium igazgatója, Ritter Attila azt mondta, hogy a diákok 60 százaléka hiányzik  náluk.

Több belvárosi iskolában is kevesebb a gyerek a megszokottnál, bár információink szerint az egyházi fenntartású iskolák estében a szokásos osztálylétszámmal indul a nem éppen szokásos nap.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés