Vége az MSZP-nek Pécsen?

Puch (jobbra) nagyon nem örül. Szerinte több alázat és nyíltság kell.

Az MSZP hatalmas pofont kapott vasárnap, hiszen nemcsak a Jobbik, hanem a szocialisták köpönyegéből kibújt Demokratikus Koalíció is megelőzte a pártot Pécsen. A párt megyei elnöke szerint alázat kell! A baloldal forrong. Szavazzon!

A pártvezetést korábban is bíráló, a parlamentből kihullott MSZP-seknek bulit szervező Puch László ezúttal sem rejtette véka alá véleményét. A szocialisták baranyai elnöke szerint nagyon kellemetlen eredmény született vasárnap, az MSZP szavazói utolsó figyelmeztetést küldtek a pártnak.

– Azt üzenték, hogy vagy megváltozunk és képesek vagyunk az új kihívásoknak megfelelni, valódi politikával, nyitottsággal képviselni az embereket, vagy nem szavaznak ránk – mondta Puch, aki azt tervezi, hogy a választmányi ülésen fejti ki a párt megújítására vonatkozó elképzeléseit. A baranyai elnök szerint az a legfontosabb, hogy “újra alázattal kell a közélet felé fordulniuk”.

[note note_color=”#f96e06″]Pécsen a Fidesz a szavazatok 45,72 százalékát (16.961 szavazat), a Jobbik 12,43 %-át (4.613), a Demokratikus Koalíció 11,94  %-át (4.431), az MSZP 11,21 %-át (4.160), az Együtt-PM  9,94 %-át (3.688) az LMP  7,56 %-át (2.804) szerezte meg.  [/note]

A párton belül arról is beszélnek, hogy a vezetők nem vették elég komolyan az EP-választást és hibákat is vétettek. Például Mesterházy Attilának meg kellett volna tennie azt az alapvető gesztust az áprilisi választás után, hogy gratulál a Fidesznek – erre most egyébként képes volt. A forrongó párttagok egy része azon a véleményen van, hogy őszig egy átmeneti vezetésre van szükség, olyan arccal a párt élen, akit az öregek és a fiatalok is elfogadnak a párton belül, és aki nem a saját ambícióit tartja szem előtt.

A cél az, hogy a párt az önkormányzati választáson már egy nagy baloldali összefogásnak legyen a része – akár pártszövetségként -, amelyben a balliberálisok és a keményvonalasok is megtalálják a helyüket. Azt a forgatókönyvet is elképzelhetőnek tartják, hogy nem az MSZP lesz ennek az együttesnek a hangadója.

Puch (jobbra) nagyon nem örül. Szerinte több alázat és nyíltság kell.
Puch (jobbra) nagyon nem örül. Szerinte több alázat és nyíltság kell.

Nagy kérdés, hogy ebből még is mi lesz, hiszen az Együtt-PM regionális politikai igazgatója, Berkecz Balázs azt mondta, hogy ők ragaszkodnak ahhoz, hogy hiteles politikát folytassanak. Vagyis a szavaiból az derült ki, hogy nem az összefogás áll mindenek felett. Utalt arra, hogy korábban egyébként Bajnai Gordon pártelnök is arról beszélt, önálló képviselő- és polgármesterjelöltjeik lesznek, így Pécsett is. Ennek pedig csak is “hiteles” személyekkel lehet nekimenni.

[note note_color=”#328a0a”]Az LMP baranyai elnöke, Keresztes László Lóránt szerint a Jobbik is zuhant, hiszen az EP-választáson országosan jóval kevesebb voksot kaptak, mint öt éve, de az idei parlamenti választáson is jobban szerepeltek, mint vasárnap. Az MSZP-nek szerinte nagyjából vége, hiszen az egykori bázisukon, Pécsen megszerzett 4. hely is azt mutatja, hogy elkoptak, szerinte ebből a helyzetből már nem is tudnak felállni. Hozzátette: a 2018-as kormányváltáshoz teljesen új baloldali ellenzékre lenne szükség. Üdvözölte azonban, hogy szerinte az LMP tartotta pozícióját, és Pécs továbbra is a legerősebb fellegváruk. Elismerte ugyanakkor, hogy nagyon nehezen tudják mobilizálni a szavazóikat. [/note]

Az MSZP volt pécsi alpolgármestere, Kunszt Márta, a DK helyi szervezője nagyon örül az eredménynek, szerinte ez az aktivistáik elszántságának, áldozatkészségének köszönhető, és annak, hogy technikai és anyagi bázis nélkül is sokkal aktívabbak voltak a kampányban, mint a szocialisták.

– Ez a punnyadunk és kivárjuk, hogy kire szavaznak, nem nyerő taktika – mondta Kunszt. – A mi helyezésünkben az is benne volt, hogy a baloldali szavazók minket többet láttak a kampányban. De szomorú vagyok, mert a baloldal darabjaira hullott.

[note note_color=”#ff6b66″]Bár az MSZP-s Mesterházy Attila pártelnök a bukta után felajánlotta lemondását – komplett elnökséggel együtt -, ám annak elfogadásáról, vagy elutasításáról a párt választmánya dönt szombaton. Vagyis korántsem biztos (sőt, szinte biztosan nem), hogy új vezetése lesz a pártnak, ugyanakkor annak állítólag szintén kicsi az esélye a párton belül eluralkodott hangulat miatt, hogy a jelen formában hosszú távon megmaradhat helyén a mostani vezetés.[/note]

Próbáltuk többször is elérni Tóth Bertalant, a párt országos elnökségi tagját, valamint Nyőgéri Lajost, az MSZP városi elnökét. Tóth Bertalan keddre ígért visszahívást, míg az utóbbi politikus civil munkájára hivatkozva türelmet kért. A Jobbik városi elnöke, Németh Zsolt nem reagált megkeresésünkre. Amint kapunk választ tőlük, frissítjük a cikket.

Ön szerint lehúzza a rolót az MSZP?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A jelenlegi pécsi MSZP vezetősége már régóta nem élvezi a városi emberek bizalmát. Tóth Bertalan és társai tették tönkre a helyi MSZP-t. Nem véletlen, hogy a régi népszerű tagtársak már nem politizálnak!

  2. Puch papa tette tönkre a maszopot, ő volt a nagy pénztáros)))) buxa becsukva őrőkre))))

  3. Ez a nap legjobb híre. Ha ma már nem rántottam volna rá négyszer, akkor most megtenném.

  4. “Vitya és bagázsa bukásra van ítélve, előbb utóbb ez bekövetkezik!” Ez megy már 12 éve. És semmi jele a bukásnak. Bár az mszp és a fidesz számos tagja az mszmp-ben szocializálódott. A fideszesek nagy része haladt a korral. Az mszp-sek kevésbé. Nézzétek meg Gyurcsányt. Ő még mindig ott van. És valószínű, hogy még 10-20 év múlva is a porondon fog táncolni. Na nem azért, mert annyira szükség lenne rá vagy mert olyan tehetséges lenne. Egészen egyszerűen mert “érdekes”, mert polgárpukkasztó és mert van mondanivalója. Az más kérdés, hogy én mélységesen elítélem az általa közvetített értéktelenséget.

  5. Én nem politizálok, de azt én is látom, hogy ez a Mesterházi egész egyszerűen alkalmatlan arra a feladatra, hogy Orbán kihívója legyen. (Ezzel nem bántom, csak megjegyzem.) Ha jól számolom ez most éppen a negyedik választás, ami ezt bizonyítja.

Comments are closed.