Versbe szedték a pécsi állatkertet

Különleges verseskötetet mutattak be ma a Költészet napja alkalmából a pécsi állatkertben: a Rímes LapoZOO a mecseki park állatait ismerteti meg a gyerekkel, ráadásul még egy foglalkoztató kötet is jár hozzá.

Immár nemcsak látogatóba lehet menni a pécsi állatkertbe, hanem egy meséskötetben haza is lehet vinni: bemutatták ugyanis a Rímes LapoZOO című verseskötetet és a hozzá tartozó foglalkoztató könyvecskét. Mint Siptár Dávid igazgató fogalmazott, az állatkert mindig egy kicsit mesevilág volt még a felnőtteknek is, nemhogy a gyerekeknek. A kiadvány kifejezetten a pécsi állatkert lakóit mutatja be a gyerekeknek, mesés, verses, vidám formában. A foglalkoztató révén pedig különböző játékos feladatokat lehet megoldani, s akár a gyerekek a szobájuk falára is elhelyezhetik a képeket, a könyv ugyanis kiemelhető lapokkal készült.

foglalkoztató füzet, zoo, hl02
Zenével mutatták be a verseskötetet

Duga Boglárka, aki a verseket írta a kötetbe, elmondta, három dolog nagyon fontos volt mindig is az életében: a természet, a gyerekek és a nyelvi játékok – ebben a verseskötetben mindhárommal tudott foglalkozni. Tíz éve már készült egy hasonló kiadvány a pécsi állatkertről, azóta azonban sok-sok új állat költözött a parkba, az új kötetben velük is lehet találkozni. Jenei Csenge grafikus, aki az illusztrációkat készítette, úgy fogalmazott: igyekezett valósághű, de minél vidámabb, aranyosabb formákat készíteni a pécsi állatkert lakóiról a gyerekek örömére.

foglalkoztató füzet, hl07
Az óvodások hamar megkedvelték a könyvet

A gyerekek láthatóan örültek is a különleges kiadványnak, amit a Költészet napja alkalmából kedden mutattak be a pécsi állatkertben. A mecseki zoo ugyanis a bemutatóra meghívta a pécsi Szent Margit Óvoda apróságait, akik láthatóan nagy örömmel nézegették a kötetet, sőt Figura Ede muzsikusmester zenéjére el is dúdolhatták a megzenésített verseket. Például ezt: “A víziló testes állat, növeszt jó nagy tokát, vállat. Méternyi a mosolya, rettentően tohonya.”

Hirdetés