5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKevés a sofőr - Frissítve!

Kevés a sofőr – Frissítve!

Sok sofőr hiányzik a megyei helyközi és kisvárosi közlekedésből. Az érdekképviselet ősszel figyelemfelkeltő akcióra készül. Azt is mondják, sok sofőrnek másodállást kell vállalnia.

Nem sokat változott a helyzet a baranyai helyközi közlekedésben azóta sem, hogy pár éve az egykori Pannon Volánt is beolvasztották az új, régiós rendszerbe. Legalábbis erre utal, hogy Tolna és Somogy mellett Baranyában is krónikus sofőrhiány alakult ki. A dolgozók szerint a kevés pénz és a sok munka miatt hagyják ott az állásokat.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet helyi képviselője, dr. Kelemenné dr. Konkoly Thege Mária szerint a helyzet csak rosszabb lesz, ha nem találnak gyors megoldást a cégnél, azaz a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél (DDKK).

Nincs sofőr?
Nincs sofőr?

– Nagyjából ötszáz sofőr dolgozik Baranyában, sokkal kevesebb, mint amennyi a rendszer zavartalan működéséhez szükséges lenne. Csak Mohácsról tíz sofőr hiányzik. Rendszeresen előfordul, hogy a menetrend tartása komoly kihívásokat jelent – magyarázza az érdekképviselő.

Dr. Kelemenné dr. Konkoly Thege Mária arról is beszámolt, hogy a legtöbb baranyai buszsofőr mellékállást vállal vagy mezőgazdászként kénytelen dolgozni, hogy el tudja tartani családját. Ez, tette hozzá, egyes esetekben túlterhelt, fáradt sofőröket eredményez. Egy újonc volános dolgozó egyébként nettó százezer forint körül keres Konkoly Thege Mária szerint, míg egy, a társaságnál 10-20 éve dolgozó sofőr átlagosan valamivel bruttó 200 ezer forint felett vihet haza.

Szerinte 30-40 százalékos béremelés kellene. Ha nem sikerül nagyobb anyagi megbecsültséget elérni, valamilyen figyelemfelhívó akciót szervez a szakszervezet.

Kerestük a baranyai települések között és a kisvárosokban a helyi közlekedési feladatokat ellátó DDKK-t, de cikkünk elkészültéig nem kaptunk válaszokat kérdéseinkre. Amint megérkeznek, frissítjük cikkünket.

Frissítve (péntek, 9:33)

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. az alábi választ adta lapunk kérdéseire:

„A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél jelenleg van betöltetlen autóbuszvezetői munkakör, ezen belül a Baranya Megyei Szolgáltatási Központunknál is. (Nem csak a régióban, hanem az ország egyéb részein is hasonló a helyzet!) Az utóbbi időszakban a gazdasági élénkülés felerősítette azt a tendenciát, hogy több területen munkaerőhiány van. Ennek ellenére a közszolgáltatási feladatainkat maradéktalanul elláttuk és ellátjuk a jövőben is!

A betöltendő álláshelyek főként a természetes fluktuáció és nyugdíjba vonulás miatt keletkeznek, minimális mértékben, néhány esetben munkafegyelmi vétség következménye is lehet ez. A Társaság működési területén eltérő a helyzet, vannak olyan területek, ahol e munkakört tekintve jellemzőbb a munkaerőhiány.

Elsősorban a kisebb településeken telephelyező autóbuszvezetők távozása miatt, illetve Mohács térségében nem találunk megfelelő képesítéssel rendelkező állást kereső személyeket.

A Társaság felismerte a problémát kiváltó fő okot, és ennek megfelelően megkísérli proaktívan kezelni a kérdést.

A szakmai képesítések megszerzése – „D” kategóriájú vezetői engedély, Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) – jelentős anyagi megterhelést jelent. A munkaerő-utánpótlás biztosítására a régió Kormányhivatalainak Foglalkoztatási Főosztályaival együttműködést alakítottunk ki, ennek eredményeként hamarosan végez az első olyan tanfolyami csoport, amelynek tagjai megszerzik a munkavégzéshez szükséges GKI-t.

Társaságunk további intézkedése a regionális működés kezdetével egyidejűleg, 2015. július 1-jétől az autóbuszvezetői állomány alap besorolási órabérének 820 Ft-ra történő megemelése!

Az alapórabér a tényleges havi jövedelem szempontjából meghatározó, de ebben a munkakörben foglalkoztatottak munkabére több bérelemből áll össze, mint ahogy az az alábbiakban vázlatosan bemutatásra is kerül, továbbá nem elhanyagolható szempont, hogy kiszámítható foglalkoztatási körülményeket biztosítunk.

Társaságunk biztos munkahelyet, garantált bérfizetést, szabadságot, szabályos foglalkoztatást biztosít munkavállalóink számára, s a havi bruttó 222.500 Ft átlagkereset mellett évi 225.000 Ft cafeteria keretet (Szép-kártya, Erzsébet utalvány stb.), formaruhát, valamint saját és családtagjaik részére díjmentes, illetve kedvezményes díjú utazási lehetőséget. Ezen túlmenően az üzemanyagot megtakarító autóbuszvezetőink részére jogszabályon alapuló üzemanyag megtakarítást is fizetünk, amely szintén a rendszeres jövedelem része!”

[box title=”A Tüke Busz is folyamatosan keres sofőrt” box_color=”#308d34″]A pécsi buszközlekedési társaság is rendszeresen hirdeti a sofőrállásokat, ez azonban nem veszélyezteti a zavartalan szolgáltatást, a menetrend tartását. A cégtől úgy értesültünk, hogy a távozók a korkedvezményes nyugdíjazás, a társaság szigorú, rendszeres alkalmassági vizsgái és külföldi munka reményében mennek el. Egy pécsi sofőr kezdő órabére egyébként 812 forint, amely a cégnél eltöltött évek után 5,5-5,5 forinttal nő. Az átlagos bruttó bér 240 ezer forint, amihez társul évi 250 ezer forintos cafeteria, a bér 5,5 százalékának megfelelő nyugdíjpénztári hozzájárulás, s a családtagoknak járó bérlet, valamint ruhapénz.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő