11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálVeszélyek leselkednek a diákokra

Veszélyek leselkednek a diákokra

A Köztársaság Téri Általános Iskola idén újfent megrendezte a már hagyományossá vált szabadtéri, közösségépítő fesztiválját, amelyet Őri László alpolgármester nyitott meg, felhívva a figyelmet többek között arra is, hogy a közelgő nyári szünetben mindenkinek oda kell figyelnie  gyerekekre leselkedő veszélyekre. Az eseményen részt vett Szoldatics Katalin, az iskola igazgatója, és Bognár László, a Mecsekaljai Iskolaközpont főigazgatója is.

Június 5-én pénteken rendezték meg az idei „Miénk a Köztér” fesztivált, a pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola szabadtéri buliját. Az esemény megnyitóján Szoldatics Katalin, az iskola igazgatója elmondta, hogy a fél évig szervezett fesztivál lebonyolításáért rendkívül hálás a diákok szüleinek, a munkatársainak, és főképp a rendezvény védnökének, Őri László alpolgármesternek, aki nagyban támogatta a szabadtéri nap szervezését.

A gyerekek biztonsága a legfontosabb
A gyerekek biztonsága a legfontosabb

Az alpolgármester köszöntőbeszédében elmondta, hogy a „Miénk a Köztér” fesztivál immáron évtizedes hagyományokra tekint vissza, melyen Rét utcai lakosként ő is gyakran részt vett. Kifejtette, hogy ez a fesztivál igazi pécsi közösségépítő lehetőségeket nyújt a környéken élők számára, színes gyerekjátékaival és izgalmas programjaival összefogja az itt lakókat, és segít nekik kiszakadni a mindennapok rutinjából.

A Köztér-napon a színes programoké volt a főszerep
A Köztér-napon a színes programoké volt a főszerep

Mindezt pedig a városvezetés fontosnak tartja, hisz Pécs minden helyi- és civil kezdeményezést támogat, az ilyen célú kezdeményezéseket pedig mindenképp erősíteni kell – tette hozzá az alpolgármester.

Végezetül Őri lapunknak elmondta, hogy fontosnak tartja felhívni a gyerekek, a szülők, és a tanárok figyelmét arra, hogy a szünidő közeledtével a kicsi- és nagyobb gyermekekre leselkedő veszélyek is nagyobb számban fordulhatnak elő. Épp ezért a rendezvény megnyitója után az alpolgármester a szünidő veszélyeit bemutató bűnmegelőzési prospektusokat adott át Bognár Lászlónak, a Mecsekaljai Iskolaközpont főigazgatójának, aki ezeket a fontos és informatív szórólapokat az iskolaév utolsó napjaiban fog szétosztani az iskolák diákjai között.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő