Pécsi világszenzáció a gyógyításban

Forradalmasíthatja a stroke gyógyítását egy pécsi professzor találmánya. Olyan különleges folyadékot kísérletezett ki, amellyel ki lehet zárni a keringésből a beteg részt, ha az érszakaszhoz fecskendezik.

A módszerről minap tartottak előadást Pécsett. Már franciák és németek is érdeklődnek iránta. Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálozási ok a stroke, évente 14 ezren veszítik életüket miatta.

– Zsibbadt a kezem, volt, amikor a lábam is végig – mondta Sárközi Tiborné, egy stroke-on átesett beteg.

Az asszony novemberben kapott stroke-ot, akkor a kezét sem tudta mozgatni, a gyerekei etették. Azonban már gond nélkül meg tudja enni a kórházi ebédjét.

A stroke lehet agyvérzés és agyi infarktus is. Genetikai öröklődés miatt az érfal valahol elgyengül, s azon egy kis zsák alakul ki. Magas vérnyomásnál könnyen kidurranhat, és agyvérzést okozhat.

18 éve dolgoznak a pécsiek a megoldáson

Egy magyar találmány ezt segít megelőzni: a módszer szerint egy katéter segítségével különleges folyadékot injekcióznak a vénán keresztül a kis érzsákocska nyakához, amely a vérrel érintkezve megszilárdul, így kizárja a keringésből a beteg részt. Sárközinét is ezzel a módszerrel műtötték meg. A folyadékot egy pécsi professzor kísérletezte ki, 18 év munkája van benne.

– Azt kellett elérni, hogy ez a polimer biokompatibilis, vagyis biológiailag összeférhető legyen, ne ragadjon a katéterhez, ne bocsásson ki mérgező gázokat – magyarázta prof. Hudák István, a PTE Endovascularis Idegsebészet vezetője.

Hirdetés