Vince utca: ahol simán szívhatnak az autósok

Nagyon könnyen kelepcébe eshetnek azok az autósok, akik a Vince utcában állnak meg. A táblaerdőben ugyanis könnyen eltévedhetnek a figyelmetlenek. A közterület-felügyelet pedig rendszeresen rájár a “parkolóbűnözőkre”.

hirdetés

Az köztudott, hogy a belvárosból nagyon régóta kitiltották a járműveket, és ahová még be lehet menni, ott viszont borsos árat kell fizetni a parkolásért. Emiatt is választják sokan a parkolási övezeteken kívüli utcákat, s az egyik ilyen a sokat megélt Vince utca lett. Az Ágoston térről nyíló utca elején viszont nem kevés tábla van, amelyek az olvasóink szerint igencsak megtévesztőek. A zűrzavar miatt kértük a hatóság segítségét, hogy sokkal kevesebb autós kapjon 10 ezer forintos csekket, csak azért, mert az amúgy kevésbé forgalmas utcában munkaideje alatt megállt autójával a “parkolóbűnöző”.

Olvasónk fotót is készített a helyszínen, íme:

vince

Jó látható a képen is, hogy sokan állnak mind a jobb-, mind a bal oldalon, és rendszeresen járnak is ide a közteresek bírságolni – állítólag az itt lakók is azt kérik, hogy teremtsenek rendet.

Olvasónk két feltevést is megfogalmazott, amelyek kapcsán megkerestük a rendőrséget is. Az első: nem egyirányú utcáról van szó, így kérdés, hogy a bal oldalon található megállni tilos tábla, illetve a parkoló tábla kinek szól, hiszen szemből a jobb oldalra nem lehet parkolni szabályosan, vagyis csak akkor jelenthet információt a sofőr számára a megállni tilos tábla, ha szabálytalanul parkol.

A fenti logika mentén a bal oldalon található parkoló tábla a jobb oldalra vonatkozhat, vagyis ez a parkoló tábla a jobb oldalon lévő megállni tilos táblát oldaná fel.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt mondta, a bal oldali tábla nemcsak délről észak felé van kihelyezve (a bal oldalon), hanem északról déli irányba is. Ennek oka a képen látható házsarok és beugrás. A közútkezelő jogosult a jelzőtáblát az úttest másik oldalán is megismételni. Így egyértelmű, hogy melyik a tiltott terület, hiszen mindkét irányból jelezve van.

A hatóság szerint bal oldali parkolótábla nem vonatkozhat a jobb oldalra, hiszen a bal oldalon van, és Vince utca másik végében – ez nem látható képen – is kint van ugyanez a parkoló tábla.

Tehát összegezve, aki itt parkol, nagyon figyeljen oda, hogy mit csinál, mert hamarjában könnyebb lehet a zsebe egy 10 ezressel.

Amennyiben talált az Ön számára nem egyértelmű közlekedési táblát, írjon az info@pecsma.hu e-mailre és kiderítjük, mi lenne a szabályos az adott helyzetben.