E.ON: Vissza a jövőbe?

Egy tavaly elfelejtett pár ezres számla miatt került bajba egy olvasónk. 42 ezer forintot követelt rajta a szolgáltató, de olyan hónapok alapján, amelyek még meg sem történtek. Már most tartozik az októberi fogyasztásával.

K. Gábor még augusztus legelején kapott egy ügyvédi felszólítást az áramszolgáltató megbízásából. Eszerint több havi elmaradással, összesen 42 ezer forinttal tartozik a cégnek. A baj csak az, hogy ebben a felszólításban olyan hónapokra is hivatkoztak, amelyek akkor még meg sem történtek.

– Egy tavalyi számlát valóban elfelejtettem befizetni, ez világosan kiderült. 9370 forintról van szó. A többit viszont nem értettem, hiszen meg sem történtek még azok az időpontok, amelyekről felszólítottak – magyarázza a 40 éves férfi.

A nem túl finom hangú ügyvédi levél szerint, ha “továbbra sem” fizet, akkor felszámolási eljárást, vagy fizetési meghagyást akasztanak a nyakába.

Az augusztus elején kapott dokumentum szerint idén július 1-jén már tartozott a 2013. július 11-i, augusztus 8-i, szeptemberi és októberi összegekkel is, miközben valójában még nem történt fogyasztás.

– Próbáltam elérni az ügyvédet, hogy tisztázzam a múlt, jelen és jövő fogalmait és az idősíkokat, de nem jártam sikerrel. Végül az E.ON-nal sikerült elrendeznem a problémát – mesélte.

Az E.On szóvivője, Varga Ivett azt mondta lapunknak, hogy kizárólag lejárt esedékességű tartozások esetén küldenek felszólításokat.

– Egyedi és ritka hiba történhetett, ezért az ügyfelet természetesen semmilyen hátrány nem érheti – erősítette meg a szóvivő.

Mint mondta, a felszólításokat a kibocsátás utáni hetekben átvizsgálják, és csak abban az esetben kerül sor újabb jogi lépésekre, ha tényleg határidőn túli a tartozás.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Itt az van írva, hogy: idén július 1-jén már tartozott a 2013. július 11-i, augusztus 8-i, szeptemberi és októberi összegekkel is, miközben valójában még nem történt fogyasztás. Ez 4 darab számla! Amik meg sem történtek. Elég világos szerintem, hogy az eon elcseszte. Nekem legalábbis.

  2. Esetleg nem az történhetett, hogy a fogyasztó nem havonta jelenti be az óraállását, hanem havi átalányt fizet ? Minden hónapban azonos fogyasztás után fizet és olyankor egyszerre és előre 3 havi számlát kap ? (korrekció pedig évente egyszer)
    (Eléggé zavaros egy történet.)

Comments are closed.