Létezik a másvilág, méghozzá pécsi sztárral!

Manapság ha sportról van szó, nem feltétlenül kell futásra, különböző tárgyak hajítására, úszásra, vagy egyáltalán testmozgásra gondolni. Az e-sportnak nevezett valós időben zajló virtuális játékok mára hivatalosan is elfogadott sportággá váltak. Kiss Tamás pécsi fiatal nemzetközi sikereket ér el napjainkig, jelenleg Berlinben él csapattársaival, és küzd a League of Legends tavaszi szezonjában.

Mi is az az e-sport?

Az e-sport (elektronikus sport) művelői versenyszerűen foglalkoznak videojátékkal. A játékosok különféle platformokon mérhetik össze tudásukat, ügyességüket, reflexeiket. A legnépszerűbb játékok az e-Sportban a CS:GO, a StarCraft2 és a League of Legends (rövidebb nevén LoL). Népszerűségük már-már versenybe száll a hagyományos sportok sikerével – az anyacég korábbi hivatalos kimutatása szerint a League of Legends-el naponta 27 millió amatőr játékos kapcsolódik ki.

Országunkban is van e-sport közösség

Annak ellenére, hogy Magyarországon az e-sport még gyerekcipőben jár, igencsak népes közösség kovácsolódott össze. A Magyar LoL TV, Youtube-on rendszeresen közvetíti az európai és amerikai mérkőzéseket egyaránt. Az e-sport magyarországi szócsöveinek közvetítései utólag is visszanézhetők csatornájukon, egészen 2013 közepétől itt.

lol

Mi is az a League of Legends?

A League of Legends, úgynevezett MOBA (többszereplős internetes csataaréna), ahol a pécsi fiatalember, Kiss Tamás is aktívan részt vesz, és a lehető legmagasabb szinten űzi a sportot. A LoL egy valós időben zajlódó csapatjáték, színtere pedig az Idézők Szurdoka, a játék legnagyobb csatamezeje. A pályát három ösvény szeli át, az ellenség bázisa felé. A pályán tornyok helyezkednek el, amiket a játékosoknak le kell dönteniük, hogy eljuthassanak céljukhoz, és szétzúzzák ellenfeleik bázisát. A felső, középső és alsó ösvényen különböző hősökkel lépnek pályára az úgynevezett idézők, vagyis játékosok. Mindkét csapat 5 főből áll, és mindegyikük különböző szerepben igyekszik csapatát segíteni. Van, aki a dzsungelben vadászik különböző kisebb-nagyobb lényekre, mások az ösvényeken igyekeznek előretörni, vagy éppen megállítani az ellenséges erőket.

A virtuális világ pécsi sztárja

Jelenleg a League Championship Series a világ legrangosabb, szezonálisan megrendezett versenye. Egyedüli magyar résztvevőként Kiss „Vizicsacsi” Tamás lép pályára. Ez a bajnokság sűríti egybe az adott régió legjobb játékosait, csapatait, hogy összemérhessék tudásukat. A 23 éves játékos tudatosan építette karrierjét, már korábban is profi szinten játszott más többszereplős játékokkal.

Első komolyabb játéka az Age of Mythology volt, ahol a legmagasabb rangra jutott. Ezután StarCraft2-vel próbálkozott ahol szintén bejutott a legjobb 50 játékos közé, de egy idő után unalmasnak találta a játékot, így esett később a választása a League of Legends-re. Egy idő után bekerült a profi ligába, így tanulmányait itthon szüneteltette és azóta is külföldön, Berlinben gyakorol csapatával az elkövetkezendő versenyekre, világbajnokságokra.

Kiss Vizicsacsi Tamás

Elsőként 2016-ban nyerték meg az Intel Extreme Masters Season XI – Oaklandet, ami elsőrendű versenynek számít az e-sportban. Kiegyensúlyozott teljesítményük mellett a csapatra jellemző az innovatív és változatos hősválasztás, amivel gyakran sikerül meglepniük ellenfeleiket. Csacsi azonban már korábban nemzetközi hírnévre tett szert, leginkább a bravúros hősválasztásának és kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. A pécsi e-sportoló minden magyar League of Legends játékos példaképe, csaknem harmincezren követik a közösségi média platformjain.

Hirdetés