13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálVizsgálat lesz a PMFC-nél a szombati horvát-magyar szurkolói bunyó miatt

Vizsgálat lesz a PMFC-nél a szombati horvát-magyar szurkolói bunyó miatt

Vizsgálatot kezdeményez a PMFC annak érdekében, hogy kiderüljön: hibáztak-e a hétvégi edzőmérkőzés szervezése során.

Többekkel beszéltünk, akik jelen voltak a PMFC kovácstelepi edzőközpontjában megrendezett szombati mérkőzésen. Elmondásuk szerint a horvát csapat szurkolói az utca felőli részen, míg a pécsiek, megkerülve az építkezést, az edzőpálya vasút felőli részén, tehát a horvátokkal szemközti oldalon sorakoztak fel. Utóbbiak később értek a helyszínre, egyes forrásaink szerint valaki „riasztotta” őket, miután viszonylag nagy számban megérkeztek az ellenfél szurkolói. Pár percnyi hangpárbaj után a pályára először a pécsi ultrák léptek be, elindulva a horvátok felé, mire azok ugyanígy reagáltak. Az összecsapás először a pályán, aztán a pályán kívül folyt, de mire a rendőrök kiértek – szemtanúk szerint legalább 20-25 perccel a verekedés kezdete után –, a balhé pécsi résztvevőinek szinte mindegyike és a horvátok jelentős része is otthagyta a helyszínt. A rendőrök negyvenegy horvát és három magyar szurkolót állítottak elő. (Ebben a cikkünkben találnak képeket a szombati balhéról.)

A PMFC ma közleményt jelentetett meg honlapján arról, hogy a klub nemet mond az erőszakra. „A biztonsági szolgálattal közösen mindent megteszünk annak érdekében, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő többet a PMFC hazai sportrendezvényein. Az eset kapcsán klubunk vizsgálatot indított” – írták.

Ezzel kapcsolatban megkerestük Győri Jánost, a PMFC ügyvezetőjét, arról érdeklődve, pontosan mit is jelent a vizsgálat. Mint elmondta, álláspontjuk szerint nem hibáztak az edzőmérkőzés megrendezése során, mindenben az MLSZ által előírtak szerint jártak el, ennek ellenére megvizsgálják, hogyan tudnák megelőzni a későbbiekben hasonló helyzetek kialakulását.

Győri János szerint annyi rendező volt szombaton Kovácstelepen, amennyi egy edzőmérkőzéshez kell, nem számítottak arra, hogy balhé lesz, ezért nem kértek például rendőri biztosítást sem. Kérdésünkre elmondta, nem tudnak arról, amiről a közösségi oldalon a bunyót követően többen írtak, hogy pár éve egy horvátországi edzőmérkőzésen már volt valamiféle összeütközés a két tábor között, és a mostani annak a folytatása lett volna.

A PMFC ultrái egyébként egy ideje nem vesznek részt a csapat mérkőzésein, mivel a Dabas elleni meccset követő botrány után számos szurkolót kitiltottak a stadionból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő