Volt Magasház, nincs Magasház?

Napokon belül eltűnik a Magasház. Aki járt mostanában a munkaterület környékén az láthatta, hogy már szinte nem is lát ott semmit. Október 7-én már a hatodik szinten jártak a munkások, a 20 ezer tonnás szellemházból pedig már kikaptak 14 ezer tonnát. 

Már akkor lehetett tudni, hogy a Magasház lassan tényleg és végleg eltűnik, mikor szeptember 14-én visszagördült a munkaterületre az a 104 méter emelési magasságú, 500 tonnás autódaru, amivel a szellemház bontási munkálatait végző óriásdarut építették. Az autódaru azért jött, hogy segítségével szétszereljék a gigadarut, mellyel a gépeket, eszközöket, a kipakolt vasbeton darabokat és a por- és zajfogó biztonsági palánkrendszer elemeit mozgatták.

Leszerelik a darut, daruval
Leszerelik a darut, daruval

Magyarország egyik legmagasabb darujára azért nem volt szükség, mert az épületet olyan alacsony lett március vége óta, hogy azt már a földről, munkagépekkel is könnyen lehetett tovább bontatni.

A munkálatokat kivitelező Strabag MML Kft. – Land-Bau Kft. alkotta konzorciumtól lapunknak október 7-én elmondták, hogy a hatodik szinten dolgoznak, a korábbi munkamenettől eltérően azonban már nem fentről lefelé, hanem északi irányból, az északi lépcsőháztól dél felé, munkagépekkel, vízporlasztással mentesítve a környező házakat a porterheléstől. Ez szaknyelven a „terepszintről végzett nagygépes bontás”.

Így ment össze a ház
Így ment össze a ház

Az is jól jelzi, hogy a Magasház nagyon a végét járja, hogy a 20 ezer tonna vasbetonból felépült épületmonstrumból kevesebb mint 8 hónap alatt már kiszedtek és elszállítottak mintegy 14 ezer tonna törmeléket. Ez pedig azt jelenti, hogy Kelet-Közép-Európa legnagyobb lakatlan épülete az október 10-ével induló héten végre egy életre eltűnhet.

magasház2222
Ez már a vég

A kibontott anyag jelentős hányadát továbbra is újrahasznosítják, de nem az épület környezetében, hanem attól távol, lakott területen kívül, ez tehát nem változott finisben sem.

De mi történik akkor, ha totálisan letarolják a városképet több mint 2 évtizede csúfító házat? Ekkor jön a munka végső szakasza, felszedik a térburkolatot, megindul a tereprendezés és a füvesítéssel zárul a kicsivel több mint fél éves meló. De persze, ha bármi közbejön, a bontást idén decemberig könnyedén be lehet még fejezni.

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés