8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálZongorázni tanul a kabinetfőnök

Zongorázni tanul a kabinetfőnök

A jó pap holtig tanul – tartja a mondás, de úgy tűnik, ez igaz Girán Jánosra is, aki a polgármester kabinetfőnöke. Ő 43 évesen döntött úgy, hogy megtanul zongorázni.

– Mindig is imádtam a zenét, a ritmusokat, hosszú évekig komolyan néptáncoltam is emiatt, na meg a közösség miatt – meséli a most 45 éves szakember, aki „civilben” egyetemi oktató és társadalomkutató  volt.

Aztán a tánc mára csak emlék lett, a zene viszont megmaradt, és nem véletlenül választotta hangszerének a zongorát.

– Szerintem ez az egyik legkifejezőbb hangszer, a legtöbb érzelmet, hangulatot ezzel lehet átadni, illetve játék közben átélni. Egyazon hagszeren tudok szólamot és kíséretet is játszani, ami számomra meghatározó élmény – magyarázza Girán, aki az elmúlt alig két évben addig jutott, hogy már komolyabb hiba nélkül képes lejátszani egy-egy darabot.

girán jános

Rendszeresen járt tanárhoz is, de sokat tanult könyvekből és youtube-os videókból is. Emellett esténként otthon nem tévézett, hanem kottákat gyűjtögetett az internetről.

– Hálás vagyok a feleségemnek és a gyerekeimnek, hogy elviselik a klimpirozgatást. Szerencsére ma már egyre kevésbé okozok fizikai fájdalmat, ha leülök a zongorához – mondja nevetve.

Bár a klasszikusokat is szereti, közel áll hozzá a blues és a jazz műfaja is, így ilyen muzsikákat is szívesen játszik esténként.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő