A fiatalok inkább csoportosan tanulnának nyelvet külföldön

Az előzetes jelentkezések alapján a fiatalok nagy része csoportosan venne részt a kormány külföldi nyelvtanulási programján – mondta Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott, hogy elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja, azt a knyp.hu címen lehet elérni.

Bartos Mónika közlése szerint a program célja, hogy felkeltse az érdeklődést a nyelvtanulás iránt. Ugyanakkor tudatosítani kell azt is, hogy ez nem egy osztálykirándulás, hiszen a kéthetes kurzusok nagyon intenzívek: a diákok délelőtt nyelvórákon, délután pedig kulturális programokon vesznek részt, a hétvége egy napján kirándulást is szervez a nyelviskola.

Hozzátette, a honlap tájékoztatójában is szerepel, hogy sok helyen családoknál szállásolják el a diákokat, így a kurzus teljes ideje alatt gyakorolhatják a választott nyelvet.

A témában hétfőn tartott sajtótájékoztatón Bartos Mónika elmondta azt is, a honlapon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel – mind minőségi és akkreditált nyelviskolák –, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés