Az erkélyről figyelte a lassan viharossá váló, egyre sötétedő kék eget. Hangos mennydörgést követve fénylő villámok érintették gyengéden a messzi tájat. Ahogy a felhők gyémánt könnye zuhogni kezdett, a boldogan szálló madarak rejteket keresve tűntek el. A hölgy, mintha csak a vihart várta volna felült az erkély márványkorlátjára, s lábát a mélybe lógatva meredt tovább a távolba. Hideg szél kapott hosszú, sötét hajába, s rázta meg lila ruháját. Kis idő után lelke vére csepegni kezdett, majd a mellette lévő márványoszlopot átkarolva felállt, s halk altatót énekelve magának dőlt hátra az erkély alatti rózsaágyba.
Czimber Adrienn – Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola, 11.c
