Iskolánk Egyed Mihály Tanulmányi és Sport Ösztöndíját idén két 12.C osztályos diákunk, Tóth Anna és Bocz Virág kapta. A díjjal olyan tanulókat jutalmaz a testnevelés tantestület, akiknek kiváló sportolói tevékenységük mellett tanulmányi átlaguk is kiemelkedő. A C-s osztályoknak van iskolánkban a legmagasabb óraszámuk, ezért is megy ritkaságszámba, hogy a jutalmazottak erről a tagozatról kerülnek ki.

Renner Virág: Mióta ismerlek, nekem te vagy a „vívó szoprán”. Hogy tudod összeegyeztetni a vívást az énekléssel?
Tóth Anna: Már kisgyerekként jelen volt a zene és a sport is az életemben. Egy belső késztetés van bennem, hogy a dolgokat legalább minimálisan megismerjem, és értsek hozzájuk. Anyukámmal órákat töltöttünk mindennap azzal, hogy az énekeskönyveimet többször is végigénekeljük. Még óvoda előtt a memorizás és a kirakózás volt a kedvenc elfoglaltságom az éneklésen kívül. Ovisan elkezdtem tornázni, amit az iskolában is folytattam aztán hosszú évekig. Néha elgondolkodom rajta, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak az egyik tevékenységet űzném, de nem tudom magamat így elképzelni.

R.V.: Mindezek mellett a tanulmányi eredményeid sem utolsók…Volt olyan helyzet, hogy
választanod kellett, hogy sport vagy tanulás?
T.A.: Hetedikes korom óta vívok egyesületben, és amikor a Lajosba jöttem, akkor is ezt
folytattam tovább. Néha bejártam a sulis vívásokra, de azok nem nagyon voltak kihívások a számomra, mert ott a többiek tudása az egyesületi szint alatt volt. Még kilencedikben a lányfoci közben Papp Tamás tanár úr bevett kapusként a csapatba. Korábban sose védtem még rendes csapatban, viszont nem féltem a labdától, és már elsős korom óta mindig beálltam a kapuba, amikor lehetőségem volt rá. Előző év végén a diákolimpián az egyik csapattársam apukája megkérdezte, hogy nem foglalkoznék-e komolyabban is akár a focival, és így végül ebben az évben elkezdtem a PMFC csapatában játszani. Nagyon szeretem a csapattársaimat, mind nagyon aranyosak. Eddig két meccsen védtem, és azt hiszem, egész jól alakítottam. Sulin kívül nagyon szeretem még a röplabdát. Komolyabb országos eredményem a vívással nem volt, mert kortársaimhoz képest három évvel később kezdtem, és ez komoly lemaradást okozott, amit nem igazán tudtam a későbbiekben se behozni, és az egyéb elfoglaltságaim miatt nem is jutottam el nagyon sok versenyre. A kisebb háziversenyeket, amelyeken indultam, azért sikerült megnyernem. Az év végi átlagom 4,6 fölött volt minden évben. Volt, hogy 4,8 fölött is. Ezek mellett magánénekre járok, éneklek az iskola kórusában, cserkészkedem, szabadidőmben szívesen rajzolok tájakat. Kiskorom óta sportolok, már óvodában is sportoltam, amit elsősként is folytattam. Szeretek új mozgáskoordinációkat megtanulni, minden sporthoz más mozgáskultúra tartozik, és szeretek ráérezni ezekre a különbségekre. Másrészt nagyon szeretek versenyezni, szeretem összemérni a tudásomat másokéval, és így látom, hogy mi az, amiben még jobban fejlődnöm kéne.

R.V.: Milyen terveid vannak a továbbtanulást illetően?
T.A.: Jelenleg pszichológusnak készülök, de korábban vagy tesitanár vagy sportoló szerettem volna lenni. Lehetséges, hogy a pszichológia mellett majd egy gyógytornász képzést is elvégzek, mert az is nagyon érdekel, és szerintem van átfedés a két szakma között.

R.V.: Meglepődtél, mikor Haraszti Krisztina tanárnő neked adta az egyik díjat?
T.A.: Nem, nem lepődtem meg, mert emlékeztem halványan a tavalyi évkönyvből erre a díjra, és amikor meghívtak egy kosaras eseményre úgy, hogy alapból nem sok közöm van a kosárhoz, rögtön ez ugrott be.

R.V.: Az első emlékem veled kapcsolatban, hogy kilencedikben a lányok focibajnokságán instrukciókat osztogatva vezeted a labdát. Mióta és milyen rendszerességgel focizol? Mit jelent számodra “rúgni” a bőrt?
Bocz Virág.: Már óvodás korom óta focizom, kezdetben heti két edzésem volt, de mára már heti négy van, plusz hétvégenként egy meccs. Úgymond focilabdával nőttem fel, és így már az életem szerves része lett ez a sport. Számomra ez egy kikapcsolódás, ahol fel tudok töltődni, és ahol el tudom felejteni az iskolai problémákat. Nagyon sokat jelent nekem a foci, már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

R.V.: Hogy tudod összeegyeztetni a tanulással? Marad időd mással is foglalkozni?
B.V.: Nagyon sok időmet elveszik az edzések és a meccsek, ez igaz, azonban szerencsére mindig meg tudom oldani, hogy a barátaimra és a tanulásra is jusson elég idő. Iskola után, edzés előtt szokott lenni pár órám, akkor szoktam tanulni, és ha nem kell sokat készülni másnapra, akkor a barátokra és egyéb dolgokra is marad időm. De általában inkább hétvégén tanulok, ha tudok. A családom az évek alatt már hozzászokott, hogy nem sok szabadidőm van, de mindenben támogatnak, és úgy próbáljuk szervezni a programokat, hogy én is ott tudjak lenni. A sport mellett a zene is fontos a számomra, heti egyszer járok vissza a régi iskolámba zongorázni.

R.V.: Gondoltad volna, hogy te leszel idén az egyik tanuló, aki megkapja az ösztöndíjat?
B.V.: Nem, nem gondoltam, meg is lepett a dolog, ugyanis – ahogy te is említetted – nem gyakori, hogy a C-sek közül választanak valakit erre a díjra. Viszont nagyon örülök, hogy sikerült nekem is elnyernem ezt az elismerést, és igyekszem a továbbiakban is támogatni és képviselni az iskolánkat.

(Az interjúkat készítette: Renner Virág 12.A)