Minden iskolás ingyen juthat el színházba, bábszínházba

Már regisztrálhatnak a Lázár Ervin Programban részt venni kívánó előadóművészeti szervezetek; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) idén elindított programja minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe.

Kásler Miklós miniszter szerdán a programról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az oktatási infrastruktúra fejlesztésére az elmúlt időszakban több száz milliárd forintot fordított a kormány, ezzel párhuzamosan elkészült a Nemzeti alaptanterv munkaanyagának átdolgozott tervezete, amely a klasszikus egyetemes, európai és magyar értékeket fogja tükrözni.

A miniszter kiemelte azonban annak fontosságát, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. Ezt a célt szolgálja a Lázár Ervin Program, amely az összes általános iskolás tanuló számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra, őshonos állatok bemutatóhelyeire. Minderre a kormány idén 6 milliárd, 2020-tól beépülő jelleggel évente 5,5 milliárd forintot szán – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a program nemcsak az állami fenntartású oktatási intézményeket érinti, hanem az összes 1-8. osztályos diákot, több mint 700 ezer gyermeket.

Kásler Miklós felidézte, hogy tavasszal lezajlott a Lázár Ervin Program kísérleti projektje hat kulturális intézmény és 10 ezer gyermek részvételével, közülük sokan életükben először jutottak el színházba.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az állami fenntartású színházak, bábszínházak száma meghaladja az ötvenet. Ezek a társulatok eddig is rendkívül sok gyerekelőadást tartottak, amelyeken évente mintegy 300 ezer gyerek vesz részt. Ez is magas szám, de a Lázár Ervin Programnak köszönhetően ezentúl mind a 700 ezer általános iskolás évente el fog jutni ezekre az eseményekre – jegyezte meg.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés