Neves gyógyszergyár ösztöndíját nyerte el a Lajos diákja

Weber Márton, iskolánk végzős diákja idén elnyerte a Richter Gedeon Gyógyszergyár Talentum Alapítvány ösztöndíját. Marci neve már többeknek ismerős lehet, elsősorban a kémiaversenyeken elért sikerei miatt. A mai napon őt kérdeztem, hogy megtudhassam, hogyan sikerült mindezt véghez vinnie, és mik a további tervei.
– Takár Anada: Mióta érdekel a kémia?
– Weber Márton: Általános iskolában gyakorlatilag mindennel foglalkoztam, akkor a kémia egyszerűen csak érdekesnek tűnt. Itt a Lajosban szerettem meg a kémiát, főleg a versenyeknek köszönhetően. Miután a kutatómunkába is belekóstoltam, egyértelművé vált számomra, hogy nem is szeretnék a jövőben mással foglalkozni. Persze ez azért nem mindig ilyen egyszerű…

– T. A.: Miről is szól pontosan ez az ösztöndíj? Milyen szempontok alapján ítélték neked?
– W. M.: Az ösztöndíjat a Richter Gedeon Gyógyszertár Talentum Alapítványa osztja ki minden évben tíz végzős diáknak, kémia-, illetve biológiaversenyeken elért eredményeik alapján. Én is sokat foglalkoztam a kémiaversenyekkel, szerintem az ösztöndíjat a 2016-17-es tanévi Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny országos 3. helyéért, valamint a Keserű Márkkal közösen folytatott kutatómunkánkkal elért eredményeimért kaphattam meg. De nagy hangsúly volt rajta, hogy a támogatást elsősorban ne „szakbarbárok” kapják, úgyhogy az egyéb tevékenységeim is beleszámíthattak a dologba.

– T. A.: „Szakbarbár” – ez nagyon tetszik. Miről szólt pontosan a kutatómunkátok?
– W. M.: A C-vitaminról, pontosabban annak tulajdonságáról és viselkedéséről. Főleg azzal foglalkoztunk, hogy mennyire könnyen bomlik ez a vitamin, és hogy egyes gyümölcsök mennyi C-vitamint tartalmaznak. A mérésekhez használtunk laboratóriumi méréseket itt az iskolában, valamint műszeres méréseket a PTE TTK C épületében. A mérésekről készítettünk egy előadást, mellyel egész Magyarországot bejártuk már. Előadtuk Pécsen, Budapesten, Hajdúszoboszlón, Szolnokon és Sárospatakon. Idén még el szeretnénk vinni ezt az előadást Zentára is.

– T. A.: Ez elég nehéznek és időigényesnek hangzik. Mióta dolgoztok rajta?
– W. M.: A kutatást eredetileg a 2017-es Diákszimpóziumra szántuk, ahol osztatlan sikert aratott (társammal előadói különdíjban részesültünk), ezért folytattuk később. Ez azt jelenti, hogy az első méréseket 2016 decemberében kezdtük, az utolsó mérés 2018 januárjában készült, ekkor nyerte el a végső formáját az előadás is.

– T. A.: Említetted, hogy nagy valószínűséggel az egyéb tevékenységeid is beleszámíthattak abba, hogy megkapd az ösztöndíjat. Itt elsősorban mire, mikre gondoltál?
– W. M.: A pályázatomba nem csak a kémiaversenyeket írtuk bele, hanem más versenyeket is, némelyik még általános iskolából való. Emellett említés szintjén belekerült a tavalyi ÍRÓ -DEÁK pályázatra beadott novellám, ami országos 3. helyezést ért el. Ha időm engedi, basszusgitározok, és imádom az őrült hosszútávú biciklitúrákat minél gyorsabban teljesíteni (a kedvencem mindvégig a Balaton-kör marad). Valamint, ami szerintem nagyon fontos, hogy próbálom úgy alakítani a napjaimat, hogy a tanulás mellett időm legyen a barátaimra is. A társasági élet szerintem van olyan fontos, mint a tanulás.

– T. A.: És ezek mellett, gondolom, ezerrel készülsz az érettségire. A jövőben is kutatásokkal szeretnél foglalkozni? Hol szeretnéd folytatni a tanulmányaidat?
– W. M.: A kutató ritka madár, nem vagyok benne biztos, hogy végül az lesz-e az én pályám, bár elég valószínű. A BME Vegyészmérnöki Karát készülöm megjelölni elsőként, és a gyógyszeriparban szeretnék elhelyezkedni. Nagy segítség ebben az ösztöndíj, mivel a Richter a támogatott diákokat a későbbiekben szívesen látja a cégnél.

– T. A.: Mi mindenesetre nagyon sok sikert és kitartást kívánunk neked! És még egyszer gratulálunk az ösztöndíjhoz!

Takár Anada 11.E

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét