6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapJuniorHellóOttalvós táborokat is lehet idén tartani

Ottalvós táborokat is lehet idén tartani

Igazi jó hír a családoknak, gyerekeknek: június 16-ától ismét lehet szervezni ottalvós táborokat is.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával.

Múlt hét csütörtökön csak a napközis táborokat engedélyezték, most azonban a május 20-i kormányrendelet értelmében már ottalvós táborokat is lehet szervezni, mondja Tóth Béla a Táborfigyelő vezetője a Retro Rádióban.

Lassan elfogynak a szülők szabadságai, nagy könnyebbség, segítség lesz a táboroztatás a családoknak, hiszen hosszú, 11 hetes lesz a nyári szünet idén. Szükség van a felügyeletre, élménydús időtöltést kell találni a kicsiknek, nagyobbaknak.

Mint mondja Tóth Béla, a táborokba csak egészséges gyermeket lehet vinni, ez az influenzára és a náthára is igaz, és minden egészségügyi óvintézkedést meg kell tenni az adott helyen, remélhetőleg így nem lesz baj. A szülőnek nyilatkozatot kell majd tennie arról, hogy gyermeke egészséges, de lehetnek különböző szigorítások, egyes táborok kérhetnek orvosi igazolást is.

Viszont kevesebb táborhely lesz idén, mint tavaly a Táborfigyelő vezetője szerint, azok is gyorsan betelnek majd, tehát időben, gyorsan kell helyet találni csemeténknek, emellet elképzelhetőek áremelkedések is.

A legnépszerűbb táborok a szakértő szerint a sport- és idegen nyelvi (angol) táborok, de keresik a családok az extrémebb lehetőségeket is, ilyen a katonai tábor, a rúdtánctábor kifejezetten gyerekeknek, és szerveznek dzsungeltábort is.

A friss híreket május 21-én délelőtt mondta el a Táborfigyelő vezetője, Tóth Béla a Retro Rádióban:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő