Taroltak a pécsi fiatalok: két tehetség a szemünk előtt nő fel

Elképesztő sikert ért el két pécsi fiatal: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős diákja, Kis Dávid az első kategóriában első, míg osztálytársa, Weber Márton a második kategóriában harmadik helyezést ért el a kémia OKTV Országos Döntőjében. Annyira szeretik a kémiát, hogy még otthon is kísérleteket végeznek. 

hirdetés

A kémia OKTV szabályai szerint az indulhat az I. kategóriában, akinek a gimnázium 4 éve alatt összesen heti maximum 10 kémiaórája volt, így Kis Dávid ebbe a kategóriába tartozik, hiszen ő heti 2-2, majd 3-3 kémiaórán vett részt matek-informatika tagozatosként. Weber Márton biológia-kémia tagozaton ennél magasabb óraszámban tanulta a tantárgyat, így őt a II. kategóriába sorolták.

A fiúk választása azért esett a kémiára, mert ez érdekli őket leginkább, miközben ezt tartják a legkevésbé száraznak a természettudományok között. Előfordul, hogy még otthon, szabadidejükben is kísérleteket végeznek – és majdnem felrobbantják a házat –, de emellett persze minden más tinédzserhez hasonlóan egyéb hobbijaik is vannak, mint a túrázás, a biciklizés, vagy a gitározás.

A két srác elmondta, Mostbacher Éva és Petz Andrea tanárnők felkészítése mellett rengeteg tanulás is áll a hihetetlenül szép eredmények mellett, de hozzátették azt is, már több országos versenyen is részt vettek, így nem volt számukra teljesen új a közeg.

Márton (b) és Dávid (j) nem tekintenek egymásra ellenfelekként, egyszer egyikük, másszor másikuk ért el jobb eredményt a versenyeken 

– Mindketten indultunk tavaly is az OKTV-n, viszont én nem jutottam be az országos fordulóba, Dávidnak pedig akkor a 11. helyezést sikerült elérnie. Az idei év így hatalmas előrelépés számunkra – mesélte Weber Márton lapunknak, hozzátéve hogy a Nagy Lajos diákjai szinte minden nagyobb kémiaversenyen ott vannak, így megszokták már a lajosisták, hogy ők képviselik Baranya megyét sok helyütt.

A verseny döntőjében aktuális témákhoz kapcsolódó feladatokat is kaptak. Egyiküknek pácsóból kellett nitritmennyiséget kimutatnia, hiszen mostanában nagyon felkapott téma a húsok nitrittartalma. A másik srácnak pedig a mostanság szintén nagyon felkapott zöldkávé klorogénsav-tartalmát kellett meghatároznia, amit sokan fogyás céljából fogyasztanak. Ugyan stresszes volt a szituáció és nagyon oda kellett figyelniük az időkeretre, elmondták, nagyon jól érezték magukat a verseny alatt.

Kis Dávid kiemelte, nagy élmény volt számukra most is pécsiként és a Nagy Lajos Gimnázium diákjaként versenyezni, illetve újra találkozni a sok verseny alkalmával megismert, más iskolákból és országrészekről érkező arcokkal. Idén a döntőben egyébként csak ők ketten voltak lajosisták.

Dávid (b) és Márton (j) büszkén képviselték utolsó gimnáziumi évükben is az iskolát

A srácok tanácsa annak, aki kémia OKTV-n venne részt: 

Kis Dávid: Sokat segít, ha nem az OKTV az első verseny, amin az ember életében részt vesz. A legtöbb más megmérettetés ugyanis sokkal rövidebb ideig – átlagban 1-2 óra hosszáig – tart, míg az OKTV 5 órás. Nehéz rögtön elsőre ilyen hosszan a feladatokra koncentrálni. 

Weber Márton: Emellett jó lehet az is, ha más, esetleg nem reál tantárggyal is foglalkozik az ember. Én például az irodalom felé is kitekintgettem korábban, több-kevesebb sikerrel. Még versenyeken is elindultam, és ez nagyon jól kizökkentett a számok zárt világából.

hirdetés

Hirdetés