Hirdetés

A donorok elsősorban a családias hangulat és a szolgáltatás színvonala miatt járnak vissza a pécsi Vascular Plazma és Sanaplasma központokba. Jó hír, hogy februárban mindkét központ donorjai emelt juttatásban részesülnek.

Nagy szükség van a donorokra

Vérplazmát nem lehet mesterséges úton előállítani, miközben csak Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége vérplazma alapú gyógyszerekre. Ezek az életmentő készítmények elengedhetetlenek többek között vérzékeny, és immunhiánnyal élők betegek, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, valamint hepatitisz B-ben szenvedők számára. Plazma szükséges a műtéteknél használt fibrin ragasztó és a tetanusz elleni vakcina előállításához is.

A plazmaadás folyamata – biztonságos, egyszerű és gyors

A plazmaadás a véradáshoz hasonló eljárás, mely során a vér egyik alkotóelemét, a vérplazmát távolítják el, a vörös- és a fehérvérsejteket, a vérlemezkéket egy zárt rendszeren keresztül visszaáramoltatják a donor szervezetébe. Plazmát adni 72 óránként és 365 nap alatt maximum 45 alkalommal lehet.

Az Árkád bevásárlóközpontnál található Sanaplasma központ vezetője, Hegyi Ákos elmondta: „Központunkat a családias hangulat jellemzi, nagyon jó a kapcsolatunk a donorokkal. A legfontosabb ugyanakkor a donorok biztonsága. A plazmaadás előtt a donorjelöltek átfogó orvosi vizsgálaton esnek át, amit egy részletes egészségügyi felmérő kérdőív egészít ki, a plazmaadás csak megfelelő eredmények elérése esetén megengedett.”

Mintavétel a levett vérplazma ellenőrzése céljából

Kiből lehet donor?

„Egészséges, 18 és 60 év közötti, a testsúlyt illetően 50 és 150 kilogramm közötti felnőttek adhatnak plazmát. Itt a központban nagy szeretettel, professzionális csapattal és világszínvonalú eszközökkel várunk mindenkit, aki ki szeretné próbálni magát mint plazmaadó” – mondta el Tantos Szabina, a pécsi Király utcában található Vascular Plazma vezetője.

A donorok ellenőrzésre kerülő vérmintái

Megemelt költségtérítés és juttatások

A minimálbér emelésével összhangban februárban mindkét pécsi centrumban minden sikeres plazmaadás után a juttatás 9000 forint (5500 forint költségtérítés készpénzben, és 3500 forint ajándékutalvány a kérdőívért). Az első vizsgálatosok összesen 20 000 forint extra juttatást kaphatnak utalvány formájában, melyet két részletben fizetnek ki. Az első és visszatérő plazmaadóknak járó juttatás a második látogatásig összesen akár 38 000 forint is lehet.

További információ és időpontfoglalás a https://teddmegmost.hu oldalon!

(x)

Hirdetés