A gyermekekért futottak

A Tekerj, Fuss, Túrázz Sportegyesület vezetésével szeptember 15-én rendezte meg az „Együtt Gyermekeinkért” III. Szentlőrinc – Királyegyháza Jótékonysági Futóversenyt, Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai, valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft.

A kezdeményezés több mint két éve indult útjára, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód, valamint a mozgás fontosságára. Közel 300 résztvevővel startolt el két távon a III. Együtt Gyermekeinkért Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny szeptember 15-én, a Királyegyházi Cementgyár parkolójából. A futóversenyen 3 és 11 kilométeres távokon mérhették össze gyorsaságukat a nevezők, a két mezőnyben kicsik és nagyok egyaránt indultak.

„Nagy örömmel tölt el, hogy immár hagyományosan sikerült megszerveznünk ezt a jótékonysági versenyt, és hogy ezúttal is szép számmal érkeztek futóink. Bízom benne, hogy a jövőre nézve, ez a szám tovább emelkedik majd, ezáltal pedig a jótékonysági tevékenység is egyre nagyobb méreteket ölthet.” – mondta el Dr. Gyetván Ferenc, Szentlőrinc város alpolgármestere.

„A futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét. Az esemény népszerűségének hála dinamikusan nő a támogatók száma, így idén a tavalyi felajánlások kétszerese gyűlt össze, és ezáltal az iskolákat is nagyobb összegű sportfelszereléssel tudjuk támogatni.” – tette hozzá Grim Ferenc, Királyegyháza község polgármestere.

„2015 óta a futóverseny hagyományos programmá nőtte ki magát, ez jól mutatja, hogy érdemes a helyi közösségi kezdeményezéseket támogatni. Külön öröm, hogy a programmal összegyűlt sok százezer forint adományt a fiatalok egészséges életmódjának támogatására fordíthatjuk.”– hangsúlyozta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. marketing kommunikációs vezetője.

A sporteseménnyel párhuzamosan 15 órai kezdettel indult a Királyegyházi Cementgyár őszi Nyílt Napja is, amely sok érdekességgel várta a látogatókat. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a cementgyár működésébe. A gyermekeknek szóló foglalkozások mellett a legnépszerűbb ezúttal is a kisvonat volt, amellyel a gyerekek a teljes üzem területét körbeutazhatták.

Hirdetés