A Hauni idén is számos helyen önkénteskedik Baranyában

Hirdetés

A HAUNI Hungária közel kétszáz önkéntessel, hét helyszínen dolgozott az elmúlt hétvégéken. Az óvodák, játszóterek felújításához az eszközöket és anyagokat a vállalat biztosította, a haunisok, szülők, családtagok pedig a szabadidejüket szánták az önzetlen segítségnyújtásra.

Az önkéntes napok hagyománya 2018-ból ered a HAUNI Hungáriánál. Rögtön az első alkalom óriási sikert aratott, a túljelentkezés miatt nem is jöhetett mindenki, aki szeretett volna. Így nem csoda, hogy az önkéntes napokból hagyomány lett és az eredetileg tervezett évi egy-kettővel szemben, idén tucatnyi helyszínre vonulnak fel a haunisok segíteni.

A cserkúti játszóteret is szépen rendbe tették

„A HAUNI rendszeres támogatója társadalmilag fontos ügyeknek, de egészen más dolog átadni egy csekket vagy a saját munkánkkal hozzájárulni valaminek a szebbé-jobbá tételéhez. Ezt a kollégák is érzik, ezért nagyon népszerű körükben a segítségnyújtásnak ez a formája” – mondta Katona Gábor, a HAUNI ügyvezetője, aki maga is rendszeresen részt vett az önkéntes napokon.

Az idén a járványhelyzet miatt csak ősszel indultak be az önkéntes projektek. Az elmúlt két hétvégén hét helyszínen, kétszáz önkéntes dolgozott. Pécsett az ANK óvodáknál, a Maléter Pál utcai játszótéren, az Enyezd úti és a kelet városrészi óvodákban, Cserkúton a játszótéren, Komlón pedig a minizooban vonultak fel a haunisok.

A komlói zooban egy kis segítség is akadt…
Az Enyezd utcai oviban is segítettek

Főként festettek, felújítottak és játszótéri elemeket hoztak rendbe.

A gyár egyrészt az anyagokat és az eszközöket adta, de egy ebédre is vendégül látta az önkénteseket. Érdekesség, hogy az önkéntes projekteket nem a cégvezetés választja ki, hanem a kollégák maguk tehetnek rájuk javaslatot és az ötletgazdák részt vesznek a szervezésben. Így a saját lakókörnyezetükben, a gyerekeik óvodájában-iskolájában tudják szebbé tenni a környezetet.

A tervek szerint októberben további négy további helyszínen végeznek önkéntes munkában felújítást a vállalat munkavállalói.

A HAUNI Hungária Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber-csoportba tartozó HAUNI a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak.

(x)

Hirdetés