Adidas: mindösszesen három csík

Az Adolf és Rudolf Dassler által megalapított Gebrüder Dassler idején még nem
gondolták, hogy a világ egyik vezető sportmárkája születik majd meg a későbbi Adidas személyében. (x)

A szegény család sarjai a német kisvárosban, Herzogenaurachban 1920-
ban tornacipők gyártásával kezdtek el foglalkozni, majd miután világhírnévre tettek szert
azok, kettészakadt a vállalat. A háttérben nem más állt, mint a testvérek között megromlott kapcsolat, s így született meg a ma is népszerű Adidas és Puma márka.

Az Adidas Adolf nevének kezdőbetűit tartalmazza, márkajelzésére pedig kezdetben a
leveles logó szolgált. Ezt váltotta le 1997-ben a három csík formálta háromszög, mely a
kihívást igyekszik szimbolizálni. Nem véletlen, hogy éppen egy sportmárka esetében
történt ez így, hiszen a kihívás az, amivel minden alkalommal szembesülnek a
testmozgásra és az egészség megőrzésére hangsúlyt helyezők. Természetesen nem
mehetünk el az élet jelentette kihívások mellett sem, melyek szintén jellemzőek
mindennapjainkra.

Megbízható minőség

Az Adidas márka nem véletlen ismert világszerte, hiszen régóta kaphatunk modelljeitől
megbízható minőséget. Az ecipo.hu tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre többen
igyekeznek az olyan időtálló minőséget képviselő márkák mellett letenni a voksot, mint
amilyen az Adidas is. A kényelem mellett a boka és az ízületek védelme is központi
jelentőséggel bír akkor, ha testmozgásról van szó, vagy egyszerűen csak a hétköznapi
praktikus megoldás a cél.

Fókuszban a kényelem

Ugyan a magassarkú cipők, és az öltönyhöz ideális félcipők sem hiányozhatnak a cipős
szekrényből, de mindannyian szeretjük azokat a lábbeliket, amelyek úgy simulnak rá a
lábfejre, mint egy második bőr. A kényelem elsődleges szempont a cipőválasztás során,
pláne akkor, ha aktív mozgásra készülünk. Nem csak edzés mellé javasolja azonban az
Adidas modelljeit, hanem akkor is, ha szabadidős elfoglaltságokról, bevásárlásról,
utazásról, kirándulásról, vagy akár egy laza öltözködést lehetővé tevő munkakör
betöltéséről van szó.

Igényes megjelenés télen-nyáron

A minőségi kivitelezésnek köszönhetően az Adidas modelljei a hideg időben is megállják a
helyüket, de nyáron is remek választásnak bizonyulnak. A hosszú szárú cipők melegen
tartanak és védenek az átnedvesedés ellen. Természetesen a nyári forróság idején a
papucsok is nagy népszerűségnek örvendenek, ráadásul a speciális anyaghasználatnak
köszönhetően óvnak az izzadással szemben is.

A nélkülözhetetlen futócipő

A futás sokak kedvenc sportjának számít, hiszen igazi kihívást jelent minden egyes
megtett kilométer. Az állóképesség és a teherbírás javulásával mind többet kihozhatunk
magunkból, ráadásul a testsúlynak megfelelő intenzitással végzett kocogás, futás a
súlyfelesleg remek ellenszere is lehet. S hogy mire van szükség az ilyen
mozgásformához? A kitartás nélkülözhetetlen, de egy jó futócipő nélkül sem érdemes
útnak indulni. Mindegy, hogy a reggeli órákban futsz, vagy munka után pörgetnéd fel vérkeringésed, az Adidas futócipő garantáltan megállja a helyét, míg a kilométerekkel
küzdesz.

A sportoláshoz ideális Adidas

A futáson túl teremsportokhoz, konditermi edzésekhez vagy egyszerűen a saját testsúlyos
mozgásformákhoz is javasolják a szakemberek az Adidas modelljeit. A trendi színekben
pompázó darabok követik az aktuális divatot, ami sok női vásárló számára kiemelt
jelentőséggel bír. Fedezd fel az Adidas kínálta lehetőségeket a sport és a szabadidős
elfoglaltságok területén is! A tőle megszokott minőségben garantáltan nem csalódsz majd.

(x)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés