Az elmúlt másfél évünket a covid határozta meg, amely keresztülhúzta szinte az összes számításunkat. Nem tudtunk moziba, színházba, koncertre, étterembe menni, nem találkozhattunk a szeretteinkkel, nem ismerkedhettünk. De nem csak kikapcsolódni nem tudtunk: annak ellenére, hogy nagyon sok lehetőség nyílt az online térben, mégsem tudtunk úgy tanulni, tárgyalni, mint amikor személyesen találkozhattunk.

Azonban a javuló járványügyi adatoknak köszönhetően úgy tűnik, hogy nyáron visszakapjuk az életünk egy részét. Egyre több az oltott hazánkban is, megnyitottak a teraszok, a mozik, a színházak, a játszóházak és az állatkertek. Ha nem is lesz minden olyan, mint előtte, az elkövetkező hónapokat szabadabban élhetjük. De vajon milyen lehetőségeink vannak, mi mindent pótolhatunk be végre idén nyáron? Összefoglalónkban külön adunk tippeket a családosoknak, a szingliknek, a fiataloknak, és az elfoglalt üzletembereknek is.

Mit csinálj a pandémia után, ha szingli vagy?

Randizz! Az egyedülálló nők és férfiak igen nehéz helyzetbe kerültek. Manapság egyébként sem egyszerű ismerkedni, de gyakorlatilag a négy fal közé zárva teljesen lehetetlen. Ezért, ha szingli csaj vagy srác vagy, élvezd ki, hogy végre kibújhatsz a váradból! Kinyitottak a pubok, szórakozóhelyek, fogjatok össze a barátnőkkel, vagy haverokkal és mozduljatok ki!

Ha pedig felszaladt néhány kiló a karantén alatt, menjetek el edzeni. Hol van az előírva, hogy ismerkedni csak szórakozóhelyen lehet? Sőt, a többség arra panaszkodik, hogy ott pont nem lehet, próbáld ki akkor az edzőtermet, és kösd össze a kellemest a hasznossal! Ugyancsak ez az elv valósul meg, ha beiratkozol valamilyen tanfolyamra. Talán most már zöld utat kapnak a különféle kurzusok is, fogj valami újba! Tanulj valamilyen különlegesebb nyelvet – az olasz, francia vagy spanyol nyelvtanulás szuper ötlet, de akár a japán vagy kínai nyelvvel is ismerkedhetsz, ha elég bátor vagy – esetleg kezdj bele valamilyen új hobbiba.

Tippek családdal 

Családosként egészen másfajta problémákkal szembesültél, mint egy szingli, de valószínűleg a te helyzeted sem volt könnyű. Home office neked is, és a párodnak is, a gyerekeknek pedig digitális oktatás. A nap 24 óráját együtt töltöttétek 50-100 négyzetméteren, és ez megviselt mindannyiótokat. Jobb esetben csak egymásra agyára mentetek, rosszabb esetben egymás torkának.

Épp ezért használjátok ki, hogy kinyitottak a szállodák, és fokozatosan nyitnak a határok is. Utazzatok el valahova a gyerekekkel, és persze pár napra nélkülük is. Már nem kell állandóan otthon ülni, akár hétvégénként is kirándulhattok, számtalan csodás hely vár felfedezésre Magyarországon is! 

Mi vár a fiatalokra?

Középiskolásként, egyetemistaként szinte végig az online oktatás csodálatos intézményét élvezhetted. Semmi inger, egész nap bámultad a monitort, nem csoda, ha úgy érzed, becsavarodtál. Ezért nyáron igyekezz minél több programot szervezni a barátaiddal. Lehet ez egy mozi, vagy koncert, de csak egy kellemes beszélgetés is. A lényeg, hogy ne a négy fal között töltsd a következő hónapokat.

Ha pedig nem csupán szórakozással szeretnéd tölteni a nyarat, különféle diákmunka lehetőségek közül választhatsz. Idén inkább az adminisztratív feladatokra keresnek diákokat a cégek, de bizonyára találsz olyat, ami illik a személyiségedhez és kapcsolódik a tanulmányaidhoz is. Ne feledd, hogy ez majd az önéletrajzodban is jól mutat.

Bár a vírus előtti életünket teljes egészében lehet, hogy sosem kapjuk vissza, az előttünk álló nyár már tartogat izgalmakat és meglepetéseket. Élvezzük ki, hogy végre kinyitottak az éttermek, a színházak, lehetőségünk van utazni és kikapcsolódni!

(x)

Hirdetés