Hirdetés

Hárommillió forintnyi adományt osztott szét családi napján pécsi és baranyai civil szervezetek között a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. A három kiemelten támogatott szervezetet rendhagyó módon a cég munkatársainak szavazatai alapján választották ki.

Rendhagyó jótékonysági akcióval kapcsolta össze az idei vállalati családi napját a Hauni Hungaria. A pécsi gépgyártó vállalat összesen tizenkét közhasznú munkát végző szervezetnek adományozott, közülük hárman egy-egy millió forintot kaptak.

A pályázatra a Hauni számos, társadalmilag fontos tevékenységet folytató szervezetet hívott meg, közülük válogatták ki a legjobb tizenkettőt. Erre a tucatnyi szervezetre voksolhatott júliusban a cég valamennyi munkatársa. „Több mint 1300-an dolgozunk a Hauninál és ezernél is több szavazat érkezett az alapítványokra. Ez értékes visszajelzés arról, hogy a munkavállalóinknak fontos a közvetlen környezetünkért vállalt felelősség és a társadalom számára hasznos szervezetek támogatása” – értékelt Katona Gábor ügyvezető.

A nyertes alapítványoknak már konkrét céljaik is vannak a támogatás felhasználására. „Két éve indítottuk el Babamentő program nevű kampányunkat a bölcsőhalál megelőzésére, amelynek során ingyenes újraélesztési tanfolyamokat tartunk szülőknek. Speciális babákat is beszereztünk, amelyeken a várandós vagy kisgyerekes párok gyakorolhatják a fogásokat. A Hauninak köszönhetően folytathatjuk a projektet és további ingyenes előadásokat tudunk tartani a következő hónapokban” – beszélt terveikről dr. Nagy Éva, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány Projektmenedzsere.

A Szemem Fénye Alapítvány a Dóri Ház fenntartásával országosan is egyedülálló tevékenységet végez. „A gyógyíthatatlan gyerekek ápolása mellett lelki és szociális támogatást is nyújtunk nekik és szüleiknek. Emellett alapítványunk működteti hazánk egyetlen gyermekbeteg-szállító szolgáltatását. Éjjel-nappali ügyeletben vagyunk az egyedi igényű (szervátültetett, dializált, fogyatékkal élő) gyermekek speciális igényeihez alakított gépjárművekkel. Baranyában 60 ezer gyermek betegszállításáért vagyunk felelősek, de más megyékből is hozunk napi rendszerességgel kezelésekre betegeket. Mivel minden szolgáltatásunk ingyenes, a Haunitól kapott támogatás jelentős segítéség ennek a munkának a napi finanszírozásához” – foglalta össze Gyura Barbara, az alapítvány elnöke.

A harmadik támogatott szervezet is hasonlóan fontos munkát végez. Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője foglalta össze sokoldalú tevékenységüket: „A legtöbben az állatmentő munkánkról hallottak: nagyjából 200-250 kutya és ugyanennyi kisállat él nálunk állandó jelleggel, közülük évente 600-800-at adunk örökbe.

A házi kedvencek mellett mentünk vadállatokat is, felgyógyulásuk után visszajuttatva őket a természetbe. Rendszeresen fogadunk szemléletformálási céllal gyerekcsoportokat, terápiás kutyáink pedig gyakori vendégek idősek otthonában, pszichiátriákon és kórházakban. A Hauni adományát a napi feladataink mellett arra szeretnénk fordítani, hogy újabb terápiás kutyákat képezzünk ki, mert nagyon nagy igény van erre a tevékenységre.”

A Hauni Hungaria a mostani adományozási akción túlmenően is rendszeresen támogat a közösség számára értékes, kiemelten közhasznú munkát végező szervezeteket. A mostani siker hatására a jövőben lesznek hasonló, a munkatársakat is bevonó kezdeményezések is.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét