5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPRNagy érdeklődés mutatkozik a cementgyártás iránt

Nagy érdeklődés mutatkozik a cementgyártás iránt

A Duna-Dráva Cement Kft. 2016. szeptember 20-án a Váci, szeptember 27-én pedig a Beremendi Cementgyárban tartott családi nyílt napot. Mindkét rendezvényt hatalmas érdeklődés övezte, összesen több mint 400 ember volt kíváncsi a DDC cementgyártási technológiájára, valamint a kőfejtő bányákra.

A mostani nyílt nap szélesebbre tárta a gyár kapuit, mint a DDC életében az utóbbi években megrendezett hasonló események. A komplex eseménysorozat keretében fiatalok és idősek egyaránt betekintést nyerhettek a környezetbarát ipari létesítmények kulisszái mögé. A Váci Cementgyár látogatói pontos ismereteket szerezhettek arról a fontos környezetvédelmi beruházásról, amely várhatóan 90%-kal csökkenti majd a gyár porkibocsátását. A beremendi látogatáson is a fenntarthatóság és a környezeti tudatosság került a középpontba. A turnusonként érkezett vendégek a rövid prezentációban hallottakat a későbbiekben élőben is megtapasztalhatták, a gyár- és bányalátogatások során végigkövethették a cementgyártás folyamatát. A bányalátogatásokon részt vett látogatók testközelből láthatták a kitermelést és szállítást végző óriási gépeket, illetve annyi kristályos megjelenésű kalcitot vihettek haza magukkal, amennyit elbírtak.

ddc_nyilt_nap_beremend_3

ddc_nyilt_nap_beremend_1

A nyílt napokon a megszokottól eltérően nem csak azok a látogatók találták meg számításukat, akiket érdekelt a cementgyártás, hanem azok is, akik egy izgalmakkal teli családi programot kerestek. A vendégek érdekes, olykor szórakoztató feladványokon keresztül adhattak számot a gyárlátogatás során szerzett ismereteikről, amelyet ajándékkal jutalmazott a DDC. A legkisebbeket mesemondás, szelektív hulladékgyűjtős játék, ugráló vár és sok egyéb színes program szórakoztatta. Az eseményekről készült fotók képgaléria formájában megtalálhatók a DDC Facebook oldalán.

ddc_nyilt_nap_beremend_2

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő