Összefogással a bűnmegelőzésért: mindannyiunknak fontos, hogy biztonságban élhessünk

Hirdetés

A Baranya Megyei Kormányhivatal 2017-ben – a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása keretében kiírt pályázaton – 11,5 millió forintos támogatást nyert közösségi foglalkoztató létrehozására és működtetésére. Az ehhez kapcsolódó feladatokról, az eddigi tapasztalatokról kérdeztük dr. Horváth Zoltán kormánymegbízottat.

– Többször beszélt már arról, hogy a Kormányhivatal milyen sok különböző szakmai területet olvaszt magába, azonban az igazságügyi szakterület eddig ritkán került szóba.

– Amikor a kormányhivatal szakmai sokszínűsége előkerül, elsősorban a területi közigazgatás ügyfélbarát, szolgáltató jellegét szeretnénk hangsúlyozni. Természetesen számos hatósági tevékenységet is ellátunk. Idetartozik az igazságügyi szakterület, illetve azon belül a mintegy száz éves múltra visszatekintő pártfogó felügyelet, amelyhez kapcsolódóan a közösségi foglalkoztatót is működtetjük.

A közösségi foglalkoztatót a sajtó munkatársainak is bemutatta a kormánymegbízott.

– Milyen célt szolgál pontosan ez a közösségi foglalkoztató?

– Ma Magyarországon mindössze két ilyen foglalkoztató működik: egy Miskolcon, az Igazságügyi Minisztérium fenntartásában, egy pedig Pécsett, a Baranya Megyei Kormányhivatalban. Mindkettő célja, hogy egyedi módszerekkel, komplex programokkal segítse a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia gyermek- és ifjúságvédelemmel, a bűnismétlés megelőzésével, illetve az elkövetők társadalmi integrációjával kapcsolatos intézkedéseinek eredményes megvalósítását.

– Ez azt jelenti, hogy a közösségi foglalkoztatóban bűnelkövetőkkel foglalkoznak?

– Részben igen, hiszen a közösségi foglalkoztatóban elsősorban viselkedéskorrekciós csoportos foglalkozásokat, agresszióhelyettesítő, valamint szociális készséget fejlesztő tréningeket szervezünk a fiatalkorú, illetve fiatal felnőtt elkövetők számára. Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a környezetünkben csökkenjen a bűnesetek száma, kevesebb legyen a visszaeső bűnöző, és ezáltal mindannyian nagyobb biztonságban élhessünk. Emellett rendszeresen tartunk továbbképzéseket a büntetés-végrehajtás és a bűnmegelőzés intézményi szereplőinek is, illetve számos bűnmegelőzési, az áldozattá válás elkerülését célzó prevenciós program megvalósításában veszünk részt.

– Gyakran halljuk, hogy a bűnmegelőzés olyan terület, ahol csak a különböző szereplők összefogásával lehet eredményt elérni.

– A közösségi foglalkoztató létrehozása mellett ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával az országos szervezethez hasonló felépítésű és célú, de megyei szintű testület felállítására elsőként Baranya megyében kerülhet sor. Megítélésem szerint ez az igazságügyi terülten dolgozó kollégáim eddig végzett szakmai munkájának elismerése is egyben. A Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanács létrejöttével, a szakterületen tapasztalható párhuzamosságok kiküszöbölésével, az önálló törekvések közös mederbe terelésével a bűnmegelőzés helyi szereplőinek összefogását erősítő kezdeményezések megvalósítására nyílik majd lehetőségünk.

(x)

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét