12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapProgramÉjszakai csobbanás koncertekkel? Irány Barcs!

Éjszakai csobbanás koncertekkel? Irány Barcs!

Nem mindennapi élményben lehet része annak, aki a nyár utolsó meleg hétvégéjén ellátogat a Barcsi Gyógyfürdőbe, ugyanis az augusztus 27-én, szombaton itt megrendezett látványos nyárbúcsúztató éjszakai fürdőzés során koncerteket is láthatnak az idelátogatók, méghozzá a medencéből!

A Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban már több mint egy éve rendeznek éjszakai fürdőzéseket, melyeket minden alkalommal színes esti programokkal dobnak fel. Szakos Gábor, a fürdő vezetője lapunknak elmondta, hogy a tapasztalatuk az, hogy az első éjszakai fürdés óta egyre nagyobb az igény erre a különleges nyári programra, melyre a környező városokból és kisebb településekből is sokan kíváncsiak már. A népszerű fürdőprogram iránt támadt látogatói igényeket kielégítendő, az idén harmadik alkalommal megrendezett naplemente utáni csobbanás pedig más lesz mint a korábbiak.

Pörög a fürdő Barcson
Pörög a fürdő Barcson

A Barcsi Gyógyfürdőben az éjszakai fürdőzések alatt nemrég egy komplett diszkót is építettek a fürdő területén, augusztus 27-én szombaton azonban még ezt is felülmúlják a szervezők, ugyanis egy nem mindennapi koncertsorozatot hoznak el az lubickolás iránt lelkesülők számára.

A barcsi fürdő este is népszerű
A barcsi fürdő este is népszerű

A koncertek 16.30-kor kezdődnek – mondta Szakos –, a medencében úszkálókat és lazulókat az SMG nevű rapbanda melegíti be. Ezután 18 órakor jön a Messenger, akik egy másfél órás rockünnepet hoznak el a medencék partjára. Őket követi a 71PA névre hallgató alternatív rockbanda, akik 20.30-tól rúgják majd ki a fürdőkomplexum oldalát, egészen 22 óráig. Ekkorra pedig már nagyban megy majd az éjszakai lubickolás, ami hivatalosan 20 órától kezdődik, és éjfélig tart. A színpadot direkt úgy alakították ki, hogy a fürdőzők a medencékből is jól lássák a bulit.

Koncerteket medencéből nézni - ennél nincs lazább
Koncerteket medencéből nézni – ennél nincs lazább

Az pedig nem kérdés, hogy ez az esti fürdés is nagyon hangulatos lesz, hiszen – ahogy a fürdővezető ki is emelte – nincs is annál szebb és megnyugtatóbb élmény, mint egy gyógyvizes medencében pihenve nézni a nyáresti égbolt csillagait.

Az egész rendezvény alatt a fürdő minden medencéje használható lesz. A családosok a kicsiket is elhozhatják, hiszen a gyermek- és az élménymedence is működni fog, ahogy a gyógymedence is, de a komolyabb éjszakai aktivitásra vágyók is örülhetnek, ugyanis az uszoda még a kései órákban is várja őket. Ha pedig mindez nem lenne elég, lesz lehetőség éjszakai szaunázásra is.

[su_animate]A részletes program tehát a következő:[/su_animate]


Helyszín
:
Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ,
Időpont: 2016. augusztus 27. (szombat)

[su_pullquote align=”right”]Az éjszakai fürdőzés külön belépődíja: 1000 forint. Napközben normál jegyárakkal látogatható a fürdő.[/su_pullquote]

Fellépők:
16:30 – 17:30-ig SMG
18:00 – 19:30-ig Messenger
20:30 – 22:00-ig 71PA
20:00 – 24:00-ig Éjszakai fürdőzés

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő