Pezsgett az élet Régi Kertvárosban

Tavaly is óriási buli volt!

Már tizenkettedik alkalommal népesült be a Honvéd tér a Régi Kertvárosban. A Honvéd téri napok rendezvény ugyan péntek délután elkezdődött különféle előadásokkal, kiállításokkal az Apáczai Közösségi Házban, szombaton pedig kóruskoncerttel a Szent Erzsébet templomban, az igazi családi ünnep mindig vasárnap zajlik a Honvéd téren. 

Délelőtt leginkább a gyerekeknek szóltak a programok: bábelőadások, játszóházak, kézműves műhelyek. Délután újabb szuper lehetőségek vannak a családok számára: elindul a Dotto kisvasút, hogy egy kis kört tegyen a környező utcákban, egy muffinsütő-versenyre is benevezhetnek a konyha ördögei, az idősebbeknek pedig egy borkóstolón is lehetőségük van részt venni.

A 14 órai megnyitót a mazsorett-táncosok vezették fel az Ércbányász Koncert-fúvószenekarral együtt.

Kövesi Mária, a terület önkormányzati képviselője a megnyitón elmondta, nagy eredmény mindenki számára, hogy már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Honvéd téri napokat – ráadásul ez a dátum pont egybeesik ma az Idősek Világnapjával.

Évről évre többen csatlakoznak az ünnepséghez, a KÉK Egyesület (Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért), a Mosolymanó Egyesület, a Vöröskereszt, a Polgárőrség.

Kövesi Mária és Vári Attila

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója szerint ebben az évben is elmondható, hogy rengeteg mindent sikerült megtenni a pécsi közösségekért, a pécsi sportért.

Említést tett az épülő Nemzeti Kosárakadémiáról, ami jövő szeptemberben már meg is nyithatja kapuit, illetve elmondta, a készülő akvapark, sportuszoda és sportközpont is sok olyan rendezvényt be fog majd fogadni, ahol nem feltétlenül a sporté a főszerep.

 

Hirdetés