Átadták a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa 2000 óta minden esztendőben odaítéli a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat, mellyel elismeri egy-egy médiamunkatárs szakértelmét, lelkiismeretes munkáját, mellyel hozzájárult az intézmény hírnevének öregbítéséhez. Idén Palotai Tamásnak, a Rádió 1 szerkesztő-műsorvezetőjének ítélte oda a díjat az egyetem legfőbb döntéshozó testülete, így ő vehette át az erről szóló oklevelet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt Bódis Józseftől, az egyetem rektorától.

Immár tizenhat éves hagyomány a Pécsi Tudományegyetemen az Adventi sajtószalon, melyen lehetőség nyílik a sajtó munkatársainak az egyetem vezetésével kicsit kötetlenebb hangulatban, közvetlenebb hangnemben beszélgetni, nem úgy, mint a villáminterjúk vagy protokoll-események során. A vendégek megtekintették az Universitas Televízió videós összefoglalóját az év kiemelkedő eseményeiről, híreiről, majd Bódis József, az intézmény rektora értékelte az esztendőt.

– A PTE valamennyi polgára büszke lehet az idei eredményeinkre” – értékelt Bódis József. – Csak néhány jelentős momentumot emelnék ki. A Gyógyszerésztudományi Kar január 1-jén megkezdte működését, amivel egy hosszú folyamatot tudtunk sikerrel lezárni. Új épülettel és korszerű eszközparkkal gazdagodott az Onkoterápiás Intézet, amely ezzel egyértelműen a régió onkológiai centrumává vált. Immár több rangsor, többek között elismert nemzetközi rangsorok szerint is a PTE a legerősebb vidéki egyetem. A legbüszkébbek mégis talán arra lehetünk, hogy intézményünk kiérdemelte a StudyPortals díját és elismerését, hiszen az a külföldről érkezett hallgatók értékelését, elégedettségét tükrözi. Hiszem, hogy a Modern Városok Programnak köszönhetően tovább tudjuk növelni a hallgatóink és oktatóink, munkatársaink komfortérzetét, elégedettségét a következő években – tette hozzá a rektor.

Elhangzott, hogy jubileumi év következik, hiszen 2017-ben ünneplik a pécsi egyetemalapítás 650. évfordulóját.

– Az említett sikereknek köszönhetően talán joggal mondhatjuk, hogy méltó módon érkezünk el ehhez a kerek évfordulóhoz – fogalmazott Bódis József. – Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy nem volt 1367 óta folyamatos az egyetemi szintű képzés Pécsett, mégis, van egyfajta szellemi jogfolytonosság a múlt, a jelen és a jövő között. Szeretnénk egy olyan tartalmas ünnepségsorozatot megvalósítani, amely méltó módon tiszteleg elődeink, valamint az a döntés előtt, melynek értelmében szeptember 1. napját 2017-től a Magyar Felsőoktatás Napjává, a pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánította az Országgyűlés – fejezte ki reményét a rektor.

Az Adventi sajtószalonon hirdették ki az idei Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat, melyet a PTE Szenátusának döntése értelmében Palotai Tamás szerkesztő-műsorvezető vehetett át, aki több mint egy évtizede készít a Rádió 1 számára interjúkat, tájékoztató anyagokat a Pécsi Tudományegyetemen zajló rendezvényekről, az ott folyó oktatásról, kutatásokról, azok eredményeiről. Az indoklás szerint közvetlen stílusával, felkészültségével a PTE-hez méltó módon tudja közvetíteni az egyetem értékeit.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés