Ismét a legjobbak között a PTE!

A londoni Quacquarelli Symonds cég nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát, melyben a legjobb felsőoktatási intézményeket rangsorolják. A Pécsi Tudományegyetem ismét szerepel a listán, a 751-800. helyre sorolva, ezzel az ország ötödik legjobb magyar egyeteme is egyben.

Az egyetemeket hat szempont alapján rangsorolják, így a hallgatók aránya, a külföldi hallgatók és oktatók száma, a munkaadók véleménye, valamint az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága és az akadémiai szféra megítélése dönt. Négyezer egyetemet vizsgálnak, több mint 12 millió dokumentum és adat alapján. Végül a 980 legjobbat rangsorolják.

Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese megtisztelőnek és felemelőnek tartja, hogy a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik a PTE, valamint a tavalyi QS-rangsorhoz képest az is pozitívum, hogy egy helyet javított az egyetem a magyarok között. Még mindig lehet fejlődni, és vannak kitörési lehetőségek, azonban továbbra is jelentős hátrány, hogy a művészeti eredmények és teljesítmények nem igazán számítanak a legtöbb nemzetközi rangsorban.

Mint ismeretes, a Pécsi Tudományegyetem mintegy négyezer külföldi hallgatóval rendelkezik, akik a világ több mint száz országából érkeztek ide tanulni.

 

Hirdetés