5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPTEMegvan a pécsi egyetem hangja!

Megvan a pécsi egyetem hangja!

Teltházas megnyitó a Pécsi Egyetemi Napok 0. Napján – tökéletesen nyitott a PTE Hangja!

Április 27-én, csütörtökön, a Pécsi Egyetemi Napok nulladik napján, rövid idővel 19 óra után kezdetét vette a PTE Hangja tehetségkutató verseny döntője, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.

A 12 versenyzőt először Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, majd Decsi István Alpolgármester Úr, végül Takács Gyula EHÖK elnök köszöntötte. Kiemelték, hogy Pécsett kiemelten fontos a zenei kultúra, hiszen rengeteg országosan is ismert zenekar ebből a városból indult. A PTE Hangja az egyetemen található tehetségeket hivatott felfedezni és hagyománnyá szeretne válni – ennek jogosultságát pedig az is bizonyítja, hogy zsúfolásig megtelt a rendezvény helyszíne.

ptehangjamino
Mino Rabenjafimanantsoa, a PTE Hangja

A produkciókat háromtagú szakmai zsűri értékelte: Vermes Tímea, opera-, operett-, musical énekesnő és színésznő, Beck Zoltán, a 30Y alternatív rockegyüttes alapítója, zenész, gitáros és szövegíró, a Zenélő Egyetem projekt megvalósítója és Lakner Tamás, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a PTE Művészeti Kar dékánja.

 

A nézők az első daltól kezdve az utolsóig színvonalas előadásokat hallhattak. A versenyzők sokféle műfajú dalt énekeltek, és rengeteg érzelmet mozdítottak meg a közönségben: volt, aki könnyekig hatódott, volt, aki tombolt, volt, aki leesett állal nézelődött körbe, hogy vajon más is hallja-e, amit ő hall.

Miután mindenki számot adott tehetségéről, a zsűri kis szünetet kért, hogy összegezzék a pontszámokat. A szünetben sem unatkozott a közönség: Dirty Nancy, alias Boros Luca, a Babits 5x Tehetségkutatóból érkezett Tatai Kata, a VoiSingers szólistája, Birkenstock Rebeka, majd az este konferálója, Fülöp Eper Flóra is fellépett a színpadon.

Mielőtt kihirdették a PTE Hangja győztesét, Fülöp Eper Flóra megköszönte Balásy Szabolcsnak a több hónapos segítséget az énekesek felkészítésében és szerepvállalását a PTE EHÖK által szervezett esemény lebonyolításában.

Az első PTE Hangja helyezettjei:

3. Török Nóra (PTE TTK)

2. Iveszics Inez (PTE KTK)

1. Mino Rabenjafimanantsoa (PTE ÁOK)

A győztes Mino Madagaszkárból érkezett a PTE-re, remekül érzi itt magát, és örül annak, hogy a külföldi hallgatók számára is lehetséges, hogy ilyen rendezvényeken szerepelhessen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő