Méltó emléket állítanak Nagy Lajosnak és Vilmos püspöknek

Bemutatták a Dóm Kőtárban a Pécsi Tudományegyetem jubileumi évének alkalmából hirdetett szoborpályázat győztesét és szobrát. A felhívás Nagy Lajos király és Vilmos püspök alakjának megörökítésére vonatkozott az egyetem alapításának 650. évfordulóján. A szobrot jövő szeptemberben helyezik ki.

Öt szobrászművészt kértek fel a versenyben való részvételre, közülük Kotormán Norbert alkotását díjazták, így a pécsi művész szobra kerül ki jövő szeptemberben a Székesegyház északi oldala és a Középkori Egyetem közti sétányra. A szakmai indoklás szerint az alkotás egyformán állít méltó emléket a két alaknak, tükrözi a kor szellemiségét és viseli a gótika jegyeit.

Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, történelmi, talán világtörténelmi jelentőségű tett volt az 1367-es egyetemalapítás Pécsett.

Fontos, hogy az ünnepi programok mellett olyan maradandó emlékekkel is tisztelegjenek az egyetemalapítás évében, mint például ez a szobor.

pte szobor páva
A polgármester szerint maradandó emléket kell állítanunk

Vilmos püspök alakja, és egyetem létrejöttében játszott szerepe jelentős. Ő, aki ugyan magyarul sem tudott, „kilobbizta” a pápánál a pécsi két fakultáns létrehozását. Ezért mindenképpen megérdemli, hogy neki is méltó emléket állítsanak Nagy Lajos királyunk mellett.

pte szobor
Minden kis szobor az egyetemalapítás pillanatát örökíti meg

Heidl György, a Pécsi Egyházmegye kulturális és tudományos igazgatója, egyben a bírálóbizottság tagja, beszédében az egyház és az egyetem történelmi összefonódásáról beszélt, hány alkalommal jött létre szoros együttműködés az évszázadok folyamán a kulturális haladás jegyében.

Ezt az alkalmat beszédében egy eljegyzéshez hasonlította, hiszen bemutatták a nagyközönségnek a nyertes szobrot, ugyanakkor az igazi ünnep, a kihelyezés még várat magára.

nagy lajos vilmos püspök szobor
A nyertes alkotás

Kotormán Norbert, a nyertes szobrászművész köszönetét és meghatottságát fejezte ki a zsűri döntése iránt.

Számára az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a szobor kellőképpen illeszkedjen közvetlen környezetébe, könnyedén idomuljon a Dóm, a Dóm Kőtár, a Középkori Egyetem romjainak jellegéhez.

Mielőtt hozzákezdett volna a munkához, segítségül hívott egy történészt, aki segített felvázolni a kor hátterét, hangulatát. Ez megkönnyítette az alkotás folyamatát – nyilatkozta.

Hirdetés