8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPTEPécsett ünnepelték a magyar tudományt

Pécsett ünnepelték a magyar tudományt

Pécsett tartották pénteken a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat nyitóeseményét, a Magyar Tudományos Akadémia ezzel is az idén 650 éves jubileumát tartó Pécsi Tudományegyetem előtt tisztelgett.

A Pécsi Tudományegyetem díszaulájában rendezték pénteken a Magyar Tudomány Ünnepe egy hónapig tartó rendezvénysorozat nyitóeseményét, melyen számos tudományos előadást tartanak majd országszerte (az előadásokat a tudomanyunnep.hu oldalon találhatjuk meg).

Bódis József rektora köszöntötte az akadémia tagjait

Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, emeli az esemény rangját, hogy a 650 éves Pécsi Tudományegyetem ad otthont a nyitórendezvénynek. A főtitkár hangsúlyozta, az MTA mindig is szoros szövetségesnek, partnernek tekintette az egyetemeket, amelyek közül kiemelkedik a Pécsi Tudományegyetem.

– Nagy megtiszteltetés, hogy a jubileumi évben ez a jeles rendezvénysorozat itt veszi kezdetét – mondta Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, aki kiemelte, az év eseményeit úgy kívánták kialakítani, hogy ne csak ünnepek legyenek, hanem tartalommal is megtöltsék azokat. Bódis József elmondta, a tervek szerint december 8-án, a záróünnepségen díszdoktorrá avatják Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét.

Páva Zsolt a város nevében köszöntötte a résztvevőket

Páva Zsolt, Pécs polgármestere is kiemelte, nagy öröm, hogy ezt az eseményt a városban tarthatják. A városvezető felidézte, hogy két éve új stratégiai partnerség született a város és az egyetem között, a Modern Városok Program keretében pedig olyan beruházások születnek, amelyek Pécsnek és a PTE-nek is hasznosak.

Akadémiai díjakat adtak át

Az eseményen adták át a Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának (MTA PAB) díjait is. A PAB Ezüst Plakettjét Vörös József, a közgazdaságtan, a PAB Tudományszervezési díját Gerner Zsuzsanna a nyelvtudomány és Kovács Katalin a tér- és településtudomány ágazatában kapta. A 40 évnél fiatalabb kutatóknak járó díjat Bugyi Beáta, Fazekas Ferenc, Szabó-Fodor Judit és Vörös Zoltán vehette át, a PAB Határon Túli Tudományért Díját Horváth László, míg a PAB Zsolnay Tudományos Díját Visegrády Antal vehette át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő