A cél a dobogóra kerülés

Két év első osztályú szereplés után a 2009-2010-es szezonban az NB II-ben folytatta a játékot a PVSK teljesen átalakult női labdarúgócsapata. Az újbóli tanulóév után a cél ismét a dobogóra kerülés.

A női labdarúgás helyzete városunkban egy hullámvasútra hasonlít, hiszen már több egyesület is eljutott a legjobbak közé, de különböző problémák miatt állandó pécsi szereplője nincs az első osztálynak.

Csaba Ferenc, a vasutas hölgyek edzője a gárda előző évi teljesítményét elfogadhatónak ítélte, mondván, egy teljesen kicserélődött és megfiatalodott kerettel vágtak neki a bajnokságnak. Az NB I-es játékosok távoztak, ezért az ifi csapat tagjai jutottak főszerephez, és ez számukra még komoly problémát jelentett. Ennek ellenére a tavaszi fordulóra sikerült egy ütőképes, az osztálybeli ellenfelekhez felnövő együttest összekovácsolni.

A megfelelő toborzásnak köszönhetően nőtt az edzéseken rendszeresen résztvevők száma, így sikerült a technikai és erőnléti problémákat kiküszöbölni. Ebből adódik, hogy a társaság összetétele életkor és játéktudás szerint igen heterogén, amit azonban ellensúlyoz a játék iránti szeretetük.

A PVSK női labdarúgó szakosztályára mindig jellemző volt, hogy összetartó, családias légkört sikerült kialakítania, ami roppant fontos, mert nagy szükség van a szülők segítségére. Ez a kohéziós erő lendítette át a nehéz időszakokon a csapatot. A jövőre nézve is ez ad biztatást és kitartást a felkészülést most elkezdő lányoknak.

A rutinos tréner, Csaba Ferenc 20 fős kerettel vág neki az új idénynek, akik közül hárman most csatlakoztak a fekete-fehérekhez. Hetente négyszer, napi két edzéssel szerzik meg az elvárt kondíciót, amit július 28-án és augusztus 2-án barátságos mérkőzésekkel tarkítanak. Idén nyolc csapat kezdi a bajnokságot az NB II nyugati csoportjában, és az első helyezett jut fel az NB I-be. A pécsiek célja a dobogóra kerülés.