A csupaszív pécsi védő ma a fiatalok kedvence

1994-ben kétszeres bajnokként érkezett a Budapest Honvédtól a PMFC-hez, amelynek mezét 230-szor viselte bajnoki mérkőzéseken. Szabados József, a korábbi csupaszív védő átmentette lendületét edzői karrierjére is. Megjárta az U20-as vébét, a labdarúgó-szövetségnél és a pécsi klubnál pedig ma az utánpótlásképzés fejlesztésén dolgozik.

– Szerintem az emberek nagy része nem is gondolná, hogy ön nem pécsi, annyira összeforrt a neve a PMFC-vel és a baranyai labdarúgással.
– Valóban, csak 24 éves koromban igazoltam a piros-feketékhez, de én is érzem, hogy a szurkolók elfogadtak, megszerettek. Ezt talán a megalkuvást nem tűrő játékomnak köszönhetem. Egyébként már az elejétől fogva jól érzem magam Pécsett. A gyermekeim is itt születtek, tehát már a családom is ideköt.

– Na meg a munkája, amit egyre jobban elismernek! Mikor döntötte el, hogy edző lesz?
– Ahogy idősödtem, egyre jobban kezdett érdekelni az edzősködés, a gyerekek képzése. Óvodásokkal kezdtem, majd szépen lépegettem felfelé. 2011 óta megyei utánpótlás-szakmai igazgatóként részt veszek a helyi Bozsik-programok szervezésében, felügyeletében. Járom az egyesületeket, edzéseket látogatok és keresem a tehetségeket.

– Ez már önmagában soknak tűnik, de ezek mellett a nemzeti szövetségnek is be szokott segíteni.
– Többször részt vehettem a korosztályos együttesek munkájában. Amióta pedig megérkezett az új sportigazgató, Bernd Storck, azóta rendszeresek a felkérések. Rajta kívül más szövetségi edzők mellett is sokat dolgozom. Az utóbbi években például segíthettem az U20-as és az U21-es válogatottakat is.

– Ráadásul egykori klubját sem hanyagolja el. Kulcsár Árpád akadémiavezető számít önre a PMFC utánpótlásának újjászervezésében?
– Régóta dolgozom a piros-feketéknél mint utánpótlásedző. A nyári átszervezéskor az U11-es együttest bízták rám. Ezen kívül a kis korosztályok vezetője is vagyok. Szerencsére az új szakmai koncepcióban végre világosan megfogalmazták az elvárásokat, így én inkább csak felügyelek. Természetesen azt a tapasztalatot, amit a nemzeti csapatoknál szerzek, megpróbálom továbbadni itt, a PMFC-nél.

– Munkájának köszönhetően rálát az országos és a pécsi utánpótlás fejlesztésére is. Ugyanabba az irányba indultunk el?
– Nagyon hasonlít a két képzési rendszer, hiszen a PMFC a Hertha BSC anyaga alapján kezdte el az újjászervezést, Bernd Storck is Németországból érkezett, és dolgozott is a fővárosi klubnál. Úgy gondolom, ez az út jó irányba vezet, de muszáj leszögezni, csak nagyon aprólékos és tudatos lépésekkel lehet előrehaladni. Eredményt csak hosszú távon érhetünk el, de ha megnézzük például Belgium vagy Izland példáját, akkor láthatjuk, a türelem kifizetődik.

– Mekkora a potenciál a PMFC utánpótlás-bázisában?
– A dél-dunántúli régióban a PMFC-nek meghatározó szerepet kell betöltenie. Mi most ezt próbáljuk újra megalapozni, felépíteni. Ennek azonban vannak anyagi, infrastrukturális és szakmai feltételei. A fejlesztéseket az önkormányzat segítségével nyáron megkezdtük. Ha a felvázolt koncepció mentén tudunk tovább dolgozni, akkor a klub újra visszakaphatja régi varázsát, a tehetséges gyermekek számára pedig ismét vonzó lesz a mecsekaljai klub.

Hirdetés