A legkitartóbb pécsi, aki Svájcban bizonyított

A magyarok többször bizonyították már, hogy nem ismernek lehetetlent. Főleg akkor nem, ha az valami emberfeletti sportteljesítménnyel kapcsolatos. A pécsi Mindum Károly – aki egyébként nem versenysportoló – egy olyan eredményt mutatott fel, amit mi, hétvégente melegítőbe bújók vagy hobbisportolók el sem tudunk képzelni. Mindum Károly összesen 1129 kilométert tett meg földön, vízen és kerékpáron 5 nap leforgása alatt. 

Magyarországról összesen két ember vállalkozott arra, hogy a Svájcban megrendezett ultratriatlonon elinduljon. Egyikük volt az 59 éves Mindum Károly, aki bár rendelkezik sportolói múlttal, abszolút amatőrként vágott neki a világ egyik legnehezebb versenyének.

Svájcban a világ legjobb triatlonistái között a pécsi Mindum Károly

Úszott 19 km-t, biciklizett 900 km-t és végül futott 210 km-t

– Fiatal koromban sziklát másztam és barlangásztam. De már harminc éves voltam, mikor úgy döntöttem: átúszom a Balatont. Ez adta azt a fajta lelkesedést, ami még most is tart – meséli a kezdeteket Mindum Károly, aki azóta számos triatlon versenyen indult már.

A triatlon három sportágból áll össze. Az egyik legnépszerűbb, hosszútávú versenyen, az ironman-en 3.8 km-t úsznak, 180 km-t tekernek és 42 km-t, azaz maratont futnak a sportolók egy nap alatt. Mindum Károly már számtalanszor teljesítette ezt a fajta versenyt, de volt olyan is, hogy egy hónapon keresztül minden nap megtette ezt a távot Spanyolországban.
Károly úszás után tekert 900 kilométert (!), majd futott 210-et

Károly hétköznap környezetvédelmi szakmérnökként dolgozik, ő vezeti a város hulladéklerakóit. Azt mondja, nem a versenyzés miatt állt neki sportolni, neki a saját határok feszegetése jelentette a kihívást.

– Minden alkalom, amikor hajnalban vagy munka után megyek futni, amikor 35 fok melegben gyűjtöm a kilométereket a bringán, amikor este, álmosan a tv helyett az uszodát választom: mind egy-egy győzelem, sikerélmény. Ez a sport csak annak való, aki jól kijön önmagával. A hosszú magányos edzések kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy az ember elmélkedjen, figyelje önmagát – mondja Károly.

Mindum Károly, a legkitartóbb pécsi

A mostani versenyére, ami a világon is egyedülállónak számít rengeteget készült. Hónapokon keresztül minden nap munka előtt futott 12 kilométert, munka után pedig úszott és kerékpározott. És hogy ez mire volt elég?

121 óra és 18 perc alatt teljesítette a Swissultrát, Európa legkeményebb ötszörös ultratriatlonját.

Magyar zászló és hatalmas öröm a célban: Mindum Károly 121 óra alatt fejezte be élete eddigi leghosszabb versenyét

– A felkészülés, a versenyig vezető út talán fontosabb volt, mint a megmérettetés. Azoknak pedig, akik most kezdenének neki a mozgásnak csak annyit üzenek, hogy kellő kitartással, akarattal, nincsenek teljesíthetetlen távolságok. Bárki képes rá, aki hisz benne, aki le tudja győzni önmagát és képes felülkerekedni a fájdalmon, a fáradtságon.

A Swissultrán a sportág elitjének nagy része jelen volt. Európán kívül jöttek Amerikából, Kanadából, Argentínából, de volt indiai induló is. Nagy megtiszteltetés volt számomra együtt versenyezni ezekkel a megszállott sportemberekkel, akiket csak híradásokból ismertem eddig.

Károlynak nem ez volt az első emberfeletti teljesítménye. Egy évvel ezelőtt világrekordot tekert Baranya útjain. Arról itt írtunk!

Karcsinak nincs lehetetlen, megy és csak megy

Hirdetés