A sikeres nyár plusz lendületet adhat a pólósoknak

A pécsi vízilabdázás egyik, ha nem a legsikeresebb nyarán vannak túl a PVSK-Mecsek Füszért játékosai, akik a junior válogatottnál, az Universiadén bronzérmet szerző gárdánál és az U15-ös Európa-bajnokságon első helyen végző csapatnál is komoly szerephez jutottak.

hirdetés

Lukács Gergely vezetőedző tanítványai újra belevágtak a kemény munkába, hiszen a megszokottnál korábban, szeptember elején elrajtol az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság. A pécsiek keretében ugyan volt némi mozgás – távozott Csacsovszky Erik, Opacak Toni, Palotás Sámuel, Sebestyén Balázs és Mijics Dávid, érkezett viszont Kiss Kristóf Szeif, Kolozsi Marcell, Csorba Tamás, illetve a PSN Zrt. utánpótlásából a felnőtteknél is kipróbálhatja magát Gaszt Roland, Gelencsér Máté, Reisz Patrik, Palatinus Erik és Kókai Szilárd –, de a gárda nagy része együtt maradt.

Így egy gyors csapatépítést követően a trénerek nagyobb hangsúlyt fektethetnek a taktikára és az erőnlétre.

A szakmai stábban az aktív pályafutásától búcsúzó Krizsán András is szerepet kap a következő bajnoki idénytől, a korábbi stabil pécsi játékos a Kaposvárnál vezetőedzői feladatokat vállaló Surányi László helyét veszi át a kispadon, így Lukács Gergely munkáját Török Viktor mellett Krizsán András is segíti majd.

A bajnokság lebonyolításában is történtek változások a korábbiakhoz képest, ezúttal nem lesz két play-off, csak egy, minden csapatnak kötelezően szerepeltetnie kell egy fiatal, saját nevelésű játékost, amellyel a pécsieknek nem lesz gondja, hiszen az együttesben már több pécsi tehetség is kipróbálhatta magát, nem lesz ez másként a 2019/2020-as szezonban sem.

A Magyar Vízilabda Szövetség sorsolás útján elkészítette az élvonalbeli bajnokság csoportbeosztását, a PVSK-Mecsek Füszért az FTC, a Szolnok, a Miskolc, a Debrecen, a Tatabánya, az UVSE és a Szeged mellett az A csoportban küzdhet meg a felsőházba kerülésért a szeptember 4-én kezdődő bajnokságban. A pécsiekre emellett szeptember első két napján is nagy feladat vár, az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában rendezik ugyanis a Magyar Kupa B csoportjának csoportmérkőzéseit, ahol a rendező Pécs mellett a Debrecen, a Nagykanizsa és a Tatabánya küzdhet meg a következő körbe jutásért.

 

Hirdetés