A tükéket is várja a jégpálya

Bár a fagyok még váratnak magukra, egy téli sportba hamarosan újra belekóstolhatunk: október 22-én megnyitja kapuit a városi műjégpálya.
A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által működtetett jégpálya csaknem mindenben a korábbi esztendőkben megszokottak szerint várja látogatóit. Ez talán az árak terén jelent leginkább jó hírt, hiszen a belépőket tavalyi áron tudták tartani, azaz alkalmanként 700 forintért korizhatunk az idén is.

Mi több, a jégpálya is csatlakozott az új Tüke-, illetve Nyugdíjas-kártya programhoz: előbbi felmutatói 10, a nyugdíjasok 30% kedvezménnyel válthatnak belépőt. Némi újdonságot jelent a „szemfüles” vendégek számát csökkenteni hivatott új (koncerteken és egyéb rendezvényeken már megszokott) karszalagos beléptetőrendszer.

Az idén is várják a jeget még túlzottan csúszósnak tartókat is, gyerekek és felnőttek számára egyaránt indulnak kezdő és haladó szintű korcsolyatanfolyamok. Emellett a profikra is gondolnak, így péntekenként jégdiszkó várja majd a pengeélen is táncolni tudókat.

Nyitvatartási idő:
Kedd, szerda, csütörtök: 9-12 és 13-16 óra
Péntek, szombat, vasárnap: 9-12, 13-16 és 17-20 óra
Hétfő: szünnap.

Szűcs Zsolt írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés