A Zágráb mellett a 9. Santa Domenica Rally Show-n hét ország száz párosa vágott neki a megmérettetésnek, köztük 35 magyar, és 8 pécsi páros is, melyből hét a legjobb tízben végzett. A legszebb eredményt a pécsi Kovács Anti, Istovics Gergő duó jegyzi, Ford Fiesta R5-ös szupergépükkel az abszolút második helyre száguldtak, és még egy különdíjat is elnyertek. A boldog navigátort, Istovics Gergőt kérdeztük az egyre népszerűbb horvát futamon elért sikerükről.

– November végén már hatodik alkalommal álltatok rajthoz a látványos ralidzsemborin. A rendezők minden évben számítanak rátok?

– Olyannyira jó kapcsolatot ápolunk velük, hogy a horvát rendezők, Daniel Vojvodic és párja Tajana Vojvodic „Pinky” az idei Mecsek Rallye-ra személyesen hozták el a meghívót, a nevezési lista láttán azonban egyértelművé vált, igen erős mezőnybe kerülünk, tizenhárom R5-ös versenyautó szállt ringbe, amelyek javát top pilóták hajtják a különböző bajnokságokban. A hét és fél kilométeres pályát idén variálták, egy része a régi, nagy része új nyomvonalon haladt. A szombat esti rajtceremóniának most is megadták a módját, tűzijátékkal, lángeffektekkel. A shakedownon hatodikak lettünk, mert gondoltuk, jó lesz a tempónk vasárnapra, ami szoros küzdelmet ígért, hiszen tizedmásodpercekre voltunk egymástól. A korábbi évekhez hasonlóan minimális esélye volt a száraz, napos időnek, vasárnap már arra ébredtünk, hogy az eső folyamatosan esik.

– A felgyülemlett sár és a rengeteg pocsolya miatt a gumitaktikán legalább nem
kellett sokat gondolkoznotok.

– Reggel a nagy sárra és tócsákra készülve a fiúk gumivágással kezdték a napot. A legkeményebb ellenfélnek természetesen Ranga Petit tartottuk, de apróbb gondjai
adódtak. Ott volt Balogh János, Ranga Laci, a sokszoros horvát bajnok Juraj Sebalj, valamint az osztrák Simon Wagner és Ollé Sasa, aki mindig képes meglepetésre. Ám a meglepetést magunknak okoztuk, az első szakaszon második idővel nyitottunk, örömmel tapasztalva, hogy egész nagy különbségek alakultak ki. Kicsit megnyugodhattunk, az üldözőink tisztes távolságban követtek minket. A második szakaszon is tartottuk a helyünket, és a versenyt vezető osztrák Simon Wagner mindössze három másodpercre autózott előttünk.

– Ugratók, sár és pocsolyák adták fel a leckét, ilyenkor mi a nyerő taktika?

– Megbeszéltük, sietni kell, úgy meglehet az esély akár a győzelemre is, azonban az egyre jobban elhasználódott pályához, valamint az extrém sárhoz osztrák riválisunk jobban alkalmazkodva meglépett és bő hét másodperccel vezetett. Azonban a második helyünk itt már nem forgott veszélyben, az utolsó, mindent eldöntő szakaszra már csak „biztonsági” autózást terveztünk, hiszen reális esélyünk a győzelemre csak akkor lett volna, ha hibázik az osztrák srác. Azonban ezt a luxust nem engedte meg magának, így a célban egy abszolút második helyezést ünnepelhettünk. Az autó hibamentesen tette a dolgát, melyet, ezúton is köszönünk a szervizcsapatunknak, és köszönet a rengeteg nézőnek, akik a zord időben is kitartottak és szurkoltak nekünk.

– A ragyogó abszolút második hely mellé egy meglepetés is jutott nektek…

– Hab a tortán, hogy a leglátványosabb ugratásért különdíjat kaptunk, így aztán halmozott élményekkel tértünk haza Horvátországból. Összességében egy rendkívül jól szervezett versenyen vettünk részt, a szervezők ismét kitettek magukért, melyben rengeteg munkájuk volt. Sokat nem pihenünk, hiszen pár nap és az év végi „kötelező” bulifutammal, a Mikulás Rallye-val zárjuk az idei esztendőt Veszprémben. Várunk mindenkit a pályák szélére ott is!

Fotó: Mgr Images

Hirdetés