Aki az LGT-vel pingpongozott a Lauberben

A pécsi sportélet egyik meghatározó alakja, Mikó Gábor immár közel 42 éve segíti a háttérből a Lauber Dezső Sportcsarnokban megforduló sportolók, szakemberek és fellépők munkáját, személyes jelenléte nélkül nemhogy elképzelhetetlen, lehetetlen is lenne lebonyolítani egy-egy mérkőzést, rendezvényt.

Több százezren lépték már át az 1976. november 5-én átadott pécsi sportcsarnok kapuit, de minden bizonnyal senki nem ismeri jobban a létesítményt Mikó Gábornál, aki a napokban töltötte be a 60. életévét és még 19 éves sem volt, amikor elkezdett dolgozni az épületben.

– A sportcsarnok építésekor a szomszédos tejüzemben dolgoztam, de már akkor megfordult a fejemben, hogy jó lenne, ha az új létesítmény lehetne a következő munkahelyem. Az ökölvívó múltam révén kötődtem a sporthoz, ráadásul az új csarnok minden munkavállalója szerette a sportot, dolgoztak itt játékvezetők és testnevelők is, hiszen fontos volt ismerni a szabályokat, a lebonyolítás rendjét és minden folyamatot – árulta el Mikó Gábor, aki a sportcsarnokban dolgozók közül egyedül rendelkezik a kézilabda és a kosárlabda meccsek időméréséhez szükséges nemzetközi licensszel, így amellett, hogy szívesen látogatja a mérkőzéseket, nem is rendezhetnének egyetlen találkozót sem jelenléte nélkül.

Mikó Gábor 42 éve dolgozik a sportcsarnokban.

Az elmúlt évek, pontosabban évtizedek alatt a Lauber Dezső Sportcsarnokban megfordult már az európai sportélet színe-java, ráadásul nemcsak a csapatsportágak, hanem az egyéni sportolók is szép számmal látogattak el pécsi létesítménybe.

– A fiatalabbak bizonyára nem tudják, de a pécsi sportcsarnokban rendeztek tenisz Király-kupát és Davis-kupát is, amelyeken Taróczy Balázs mellett az 1980-as évek legkiemelkedőbb profi teniszezője, a korábbi világelső Ivan Lendl is pályára lépett. Emellett rendeztünk kosárlabda Final Four-döntőt is, Magyar Zoltánt is láttam versenyezni a pécsi sportcsarnokban és női kosárlabda Európa-bajnokság helyszíne is volt Pécs. Hétköznap munkaidőben azért dolgozunk, hogy amikor elindulnak a több száz, illetve ezer embert megmozgató rendezvények, akkor is rendben legyen minden. Nálunk nincs különbség amatőr, profi, kicsi vagy nagy esemény között, mindenkinek a saját versenye a legfontosabb, így a kiszolgálás tekintetében is kitűnőt kell nyújtanunk annak, aki minket tisztel meg rendezvényével – foglalta össze a sportcsarnok dolgozója, aki mindig örül, ha a sportesemények mellett kulturális programok is színesítik a sportközpont mindennapjait.

Szívesen emlékszik vissza azokra a percekre, amikor például az LGT tagjaival pingpongozott a Lauber Dezső Sportcsarnok alagsorában vagy épp neves színészek munkáját segíthette, mint mondja, valószínűleg azért repült el ilyen gyorsan az elmúlt négy évtized, mert egyáltalán nem egyhangú a munkája.

– Jó érzéssel tölt el, hogy szinten minden nap érzem, megbíznak a munkámban és a csapatok is ragaszkodnak a személyemhez. A sportcsarnokban töltött éveim alatt nagyon sok játékos fordult meg a pécsi parkettán, akik közül ugyan sokan eligazoltak, de ellenfélként is örömmel üdvözöltek pécsi látogatásuk során, messziről előre szoktak köszönni. Fontosnak tartom kiemelni, hogy egy mérkőzés vagy rendezvény zavartalan lebonyolításához igazi csapatmunkára van szükség, amely a kollégáim nélkül nem sikerülhetne, így nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel az elmúlt évtizedekben dolgoztam – mondta Mikó Gábor.

A PSN Zrt. dolgozójával nagyon elégedett a cég vezérigazgatója, Vári Attila is, aki mindig mindenben számíthat kollégája segítségére.

– A Lauber Dezső Sportcsarnokban mindenki tudja, hogy ha műszaki problémája akad, akkor Mikó Gáborhoz nyugodtan fordulhat, mivel hamar megold minden feladatot. Nagyon jó érzés mindenkinek, hogy olyan segítőkész és felkészült emberrel dolgozhatunk együtt, aki rengeteg sportág szabályait ismeri, több rendezvényen vett részt, mint bármelyikünk és probléma esetén akár hétvégén, de éjjel is rendelkezésre áll; az élete a sport. Gábor hosszú évek óta alázatosan, maximális pontossággal végzi a munkáját, amiért minden tisztelet megilleti. Örülök, hogy kollégák lehetünk, hiszen a fiataloknak is jó példát mutat, szürke eminenciásként kimagasló teljesítménnyel végzi a munkáját. Azt szoktam mondani minden túlzás nélkül, hogy Mikó Gábor maga a sportcsarnok – méltatta munkavállalóját a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila.

Névjegy
Mikó Gábor 1958. augusztus 29-én született Diósviszlón, az általános iskola elvégzése után villanyszerelői, kisteljesítményű kazánfűtői és betanító ívhegesztői képesítést szerzett. Hat éven keresztül a pécsi Honvéd Steinmetz SE igazolt ökölvívójaként lépett ringbe, majd két évig katonai szolgálatot teljesített. 1975-ben a Pécsi Tejüzemben kezdett el dolgozni, majd 1976-ban a Mecsek Füszértnél jelentkezett munkára. A Pécs Városi Sportcsarnokban (amelyet hivatalosan 1997-ben neveztek el Lauber Dezső Városi Sportcsarnoknak) 1977. július 4-től számíthatnak a szakértelmére. Szabadidejében közös képviselői feladatokat is ellát. Egy lánya van, aki gyakornokként maga is megfordult már a sportcsarnokban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés