13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportBajnok lett a PTE kosárcsapata!

Bajnok lett a PTE kosárcsapata!

A PTE lány csapata – köztük tíz Rátgéber Akadémiás- nagy csatában 63-51-re legyőzte a budapesti Veres Pálné Gimnáziumot, így megnyerte a 2016/2017. tanévi Országos Diákolimpiát Nyíregyházán – írja a Rátgéber Akadémia honlapján.

A 2016/2017. tanévi Országos Diákolimpia Döntőt Nyíregyházán rendezték február 3-5. között, 187 csapat közül a legjobb nyolc közé jutott a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda fiú és leány csapata is. A két csapat – összesen 17 Rátgéber Akadémiás játékosával – együtt utazott a döntőre. A játékosok nagy része a PTE Babits Gimnázium és a Rátgéber Akadémia közösen indított kosárlabda osztályának tanulója, a Diákolimpia bajnoki cím is mutatja a kezdeményezés sikerét.

A PTE leány csapata az első mérkőzésén – a PEAC-PÉCS-ben már alapembernek számító Juhász Dorka nélkül – 22 ponttal alulmaradt a Veres Pálné Gimnáziummal szemben, majd az első fiaskó után a döntőig veretlenül menetelt. A Diákolimpia döntőjében pedig visszavágott a Vasasra épülő csapatnak: kiélezett, hatalmas izgalmakat hozó találkozón a 35. percben fordított a PTE, és 63-51-re megnyerte a Diákolimpiát. „A dobogón végzett csapatokban mind szerepeltek még középiskolás, de már az NB I A-ban szereplő játékosok, valamint korosztályos válogatottak, nagyon erős mezőnyben sikerült aranyérmet nyernünk, ezért nagyon büszke vagyok a lányokra!” – mondta el Gyenizse Áron, aki külön megköszönte az iskolák, valamint Gáspár Gábor, Éles Péter és Meszler Balázs segítségét.

Az All Star csapatba beválasztották két játékosunkat, Juhász Dorkát és Wentzel Nórát is.

A fiúk hatodik helyen végeztek Szentpáli Gergő vezetésével. „Sajnos a sok sérülés miatt nem tudtunk a legerősebb kerettel érkezni a döntőre, ahol a szerencse is elkerült minket. Köszönöm a fiúk kiváló hozzáállását és munkáját, mindenkinek további sok sikert kívánok a saját csapatában!” – nyilatkozta Szentpáli Gergő a döntő után.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő