Baranyai sportolók is rúgták a bőrt a 2022-es „nemzetiségek bajnokságán”

Az Europeada különleges rendezvény, a „nemzetiségek Európa-bajnokságának” is nevezik. A 2008 óta, – a közismert foci-Eb mintájára – négy évente megrendezett sporteseményen a kontinens különböző pontjain élő népcsoportok futballistái lépnek pályára. A magyarországi németek kezdetek óta részt vesznek, a csapat koordinátora 14 éve a pécsi Koch Emil. Lapunknak az idei tornáról nyilatkozott. 

Mint már említettük, a minden alkalommal nagy népszerűségnek örvendő eseményt négy évente rendezik meg a hagyományok szerint, azonban a pandémia itt is közbeszólt: 2020 kimaradt, csak két év csúszással, idén kerülhetett sor a karintiai szlovénok által szervezett focitornára, melyet mindig a nemzeti és etnikai kisebbségeknek tartanak. A magyarországi németek azon kevés csapat közé tartoznak, akik mind a 4 eddigi bajnokság alkalmával ott voltak a pályán. Rajtuk kívül, hazánk nemzetiségei közül szlovákok és romák utaztak 2022-ben Karintiába, ahol többek között ladin, szorb, rétoromán és felvidéki sportolók ellen álltak ki és rúgták a bőrt.

Mint a csapat pécsi szervezője, Koch Emil – aki egyébként ófalui sváb családból származik – lapunknak elmondta, idén a 13. helyen végeztek a tornán. Általában a Magyarországi Német Fiatalok Közössége (Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher) évente megrendezett focikupáján választják ki azokat a jól teljesítő játékosokat, akiket aztán meghívnak, hogy a népcsoportot képviselhessék az Europeadán. Az ügyesség mellett persze az is számít, hogy ki mennyit tesz a hazai német közösségért – hangsúlyozta Koch Emil. Az idei bajnokságra

sok baranyai településről is utaztak tehetséges labdarúgók: Pécs, Pécsvárad, Kozármisleny, Geresdlak, Himesháza, Lippó, Szederkény és Bóly is képviseltette magát,

de az északi régióból – többek között Szárról és Pilisvörösvárról – is jöttek nemzetiségi gyökerekkel rendelkező játékosok.

A magyarországi németek csapata

A futballverseny célja mindig kettős: egyrészt nyilván a sport kapja a legnagyobb fókuszt, naponta megmérettetnek a résztvevők. Másrészt azonban az együtt eltöltött idő, egymás kultúrájának megismerése, a különböző nemzetiségek találkozása is nagyon fontos minden ilyen rendezvényen. Az egyenlőségre is figyelnek, a férfiakéi mellett pedig női együttesek is összemérik a tudásukat, igaz, azért mindig kevesebb a hölgy jelentkező.

Keretprogramként idén például kulturális napot is tartottak, melynek keretében a nyelvi és identitásbéli sokszínűséget mutatták be a szervezők. Emellett sor került koncertekre is, itt  helyi nemzetiségi zenekarok léptek fel. Összesen közel 500 ember vett részt 2022-ben az eseményen.

Az eredeti koncepcióhoz visszatérve, a következő esemény 2024-ben lesz, az azonban még nem derült ki, ki rendezi.

A magyarországi németek (fehér mezben) idén is egy csoportba kerültek a sorsoláson a dél-tiroli csapattal (piros szerelésben), akik eddig 4-ből 4 alkalommal megnyerték a tornát

Hirdetés