Biczó a világ idei második legjobb idejét úszta

Biczó Bence káprázatos, a világ idei második legjobb idejével, 1:54.79 perccel nyerte a 200 m pillangót óés előzte meg többek között Cseh Lászlót a Debrecenben zajló 113. országos úszó-bajnokság pénteki napján.

A pécsiek 18 éves ifjúsági olimpiai bajnokánál 2011-ben csak a japán Macuda Takesi úszott jobbat, még áprilisban. Biczó ideje nem mellékesen új ifjúsági Európa-csúcs.

A nap fénypontjaként beharangozott versenyszámot Cseh kezdte jobban, 50 méternél és féltávnál is vezetett, ám Biczót nem tudta leszakítani, sőt a trónkövetelő 125 méternél befogta az olimpiai ezüstérmest, és az utolsó hosszra már előnnyel fordult, majd a hajrában még fokozni is tudta a sebességét.

“Erre a versenyre rápihentünk kicsit, az edzőm pedig azt kérte, hogy most végre kezdjem el keményen – mondta az eredményhirdetést követően Biczó Bence. – Azt válaszoltam, jó, elkezdem, remélem, nem állok fejre. Hát nem álltam… Örülök az eredménynek, az volt a terv, hogy 1:54-et ússzak, ez sikerült. De még egyszer mondom, ki voltunk hegyezve erre a versenyre.”

Sántics Béla, Biczó edzője hozzátette: tanítványának ebben az esztendőben nem a sanghaji vb, hanem az ifjúsági Eb a fő versenye.

A legyőzött Cseh László nem volt boldog:

“Nem az bánt, hogy második lettem, hanem ahogy az egész ment, pontosabban nem ment. Sehogy sem állt össze a ritmusa a mozgásomnak, hiába tűnt úgy, hogy a kidelfinezéseknél hozok Bencén, az sem volt az igazi. Nyilván számít, hogy már a sokadik számban indulok, ettől függetlenül nem hinném, hogy az állóképességgel van gond, sokkal inkább a technikát kell összerakni.”

A nap másik nagy viadalát a nők 400 méteres gyorsúszása hozta, ahol a medencében hat év után versenyző Risztov

Éva a 800 m után második aranyát is megnyerte.

Kiss László szövetségi kapitány a versenynapot elemezve kiemelte Biczó úszását:
“Megbízható versenyző, őszintén bízom benne, hogy a világbajnokságra még javulni fog. Cseh Lacit sem kell félteni, az ő ideje nyolcadik a világranglistán, sok számban indult, azaz a világbajnokságon teljesen másként fog úszni, nagyon sok tartalék van még benne. A négyszáz gyors szintén kiemelkedett a versenyek közül, Risztov Éva előtt megemelem a kalapom, ennyi idő után így visszatérni óriási dolog. Kiemelném, hogy a magyar úszósport történetében még sohasem volt ilyen erős mezőny négyszázon a lányoknál, az átlag időeredmény jóval jobb, mint bármikor korábban. A középdöntőknél még meg kell említeni Bernek Péter egyéni csúcsdöntését 100 háton, ez is nagyon szép reményekre jogosít.”

Eredmények:
férfiak:
200 m pillangó:
1. Biczó Bence (Pécsi Városi SE) 1:54.79 p
2. Cseh László (Kőbánya SE) 1:55.98
3. Verrasztó Dávid (A Jövő SC) 1:58.09
50 m mell:
1. Gyurta Dániel (A Jövő SC) 28.50 mp
2. Financsek Gábor (Pécsi SÚPE) 28.68
3. Bodor Richárd (Pécsi Városi SE) 28.75
1500 m gyors:
1. Kis Gergő (Rája 94 ÚK) 15:15.82 p
2. Gyurta Gergely (A Jövő SC) 15:20.08
3. Rákos Patrik (Balaton ÚK Veszprém) 15:45.21
nők:
400 m gyors:
1. Risztov Éva (DSC-SI) 4:07.99 p
2. Jakabos Zsuzsanna (ANK-Pécs) 4:10.14
3. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 4:10.76
50 m hát:
1. Povázsai Eszter (BHSE) 29.57 mp
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 29.59
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 30.08
4×100 m gyorsváltó:
1. A Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Tompa Orsolya, Zombai Annamária, Mutina Ágnes) 3:47.36 p
2. Kőbánya SC (Dara Eszter, György Réka, Ferenczi Fanni, Kádas Vivien) 3:50.07
3. BVSC-Zugló (Bucz Ágnes, Mór Baranyai Erika, Böszörményi Borbála, Kapás Boglárka) 3:52.97

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés