6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBizakodó a paralimpiai úszóválogatott

Bizakodó a paralimpiai úszóválogatott

A magyar paralimpiai küldöttség legnagyobb létszámú csapata, a tízfős úszóválogatott már péntek óta Rióban készül a szerdai rajtra, Sós Csaba szövetségi kapitány négy-hat érmet vár versenyzőitől.

A szakember a hétfői edzés közben az MTI-nek azt mondta: a körülményekre nem lehet panaszuk, mindennel meg vannak elégedve.

„Szerintem mostanra már +kirúgta+ magát a falu, mindent helyrehoztak, ami először még hiányzott. Az ételre sem lehet panaszunk, a világ összes konyhája közül válogathatunk. Hely pedig van bőven, mert a paralimpián induló bő 4000 versenyző több mint kétszeresére van méretezve a falu” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a „szállítás is extra”, a buszok folyamatosan köröznek a paralimpiai faluban, a szállásról rövid időn belül el tudnak jutni az uszodába.

„Leszámítva az átállással járó tompaságot, az ezzel járó nyűgöt, a versenyzők jól vannak. Nem tudok olyan körülményt említeni, amire később hivatkozni lehetne, ha bármi nem sikerül” – mondta mosolyogva.

„Jelenleg a csúcsformába hozás zajlik, ennek egy minimális elvárása, hogy a végén teljesen friss legyen az ember, ha nem az, akkor nincs csúcsformában. Emellett persze az állóképesség és a gyorsaság megtartása is cél, úgyhogy most ez a finomhangolás zajlik, mondhatom, hogy jól” – fogalmazott Sós Csaba.
Az elvárásokról azt mondta: szerinte az a realitás, hogy megismételjék a négy évvel ezelőtti, londoni szereplést.

„Ott hat érmet nyertünk, igaz, ott volt egy arany is, arra most kevesebb esély látszik, de messze nem kizárt. Hivatalosan négy-hat érmet várok, és szeretném, ha lenne köztük arany is” – jelentette ki.

Hozzátette: mindhárom londoni éremszerző, Sors Tamás, Tóth Tamás és Vereczkei Zsolt itt van Rióban, ők most is éremesélyesek, ahogy a nők közül az Európa-bajnok Pap Bianka, valamint a küldöttség legfiatalabbja, a mindössze 14 éves Konkoly Zsófia, továbbá Kézdi Réka és Illés Fanni.

„Legutóbb döntős volt mindenki, most lehet, hogy nem így lesz, de most több az éremesély” – zárta mondandóját Sós Csaba.

A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors Tamás az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: most elsősorban időeredményekben gondolkodik.

„Ha megúszom a londoni időeredményeket, vagy annál jobbakat, akkor leszek elégedett. Szeretnék egyéni csúcsokat úszni, s ha azok jó eredményre elegendők, akkor boldog leszek. Két orosz riválisom is kiesett, sajnálom őket, hogy nem lehetnek itt, jobb lett volna a medencében legyőzni őket.”

A pécsi sportoló hozzátette: nagyon jól érzi magát a riói uszodában, amelynek megítélése szerint gyors a vize.

„Remélem, vasárnapig megmarad ez az érzés. Egyelőre bizakodó vagyok.

Harmadszor vagyok paralimpián, most már nincsenek nagy meglepetések. Tudom, hogyan működik a rendszer, hogyan kell itt mozogni. Rutinosnak érzem magam” – fogalmazott.

A magyar csapat zászlaját szintén egy rutinos úszó, a hetedik paralimpiáján induló Ráczkó Gitta viszi majd a szerda esti megnyitón. Hétfőn ő is az uszodában tréningezett.

„Gyors a medence, jó a vize nagyon. Száz méter mellen szeretnék döntőbe kerülni, ez a célom. Megtisztelő, hogy én vihetem a zászlót, örülök a lehetőségnek nagyon. Vasárnap már felraktuk a kerekesszékre a zászlótartó rudat, kipróbáltuk” – nyilatkozott az FTC versenyzője.

A Londonban két ezüsttel záró Tóth Tamás most is érmet szeretne szerezni.

„Otthon hallottam a rémhíreket, de a falu is jó, az étel is, az uszoda is, a klímával ugyan még meg kell barátkoznom, meleg van és fülledtebb a levegő, mint otthon, ezt nehezen viselem, de amúgy minden rendben a körülményekkel – mondta. – Jó formában érzem magam, vasárnap úszok először, még hat nap van, addigra átállok majd rendesen. Szeretném kihozni magamból a maximumot. Négy számban indulok, a minimum elvárásom magammal szemben egy éremszerzés. Úgy érzem, 200 vegyesen és 50 gyorson van erre a legnagyobb esélyem.”

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő