Biztos a világbajnoki részvétel

Az elmúlt három olimpiai, illetve paralimpiai ciklus bebizonyította, hogy Pécs városának legsikeresebb sportága az úszás. Sydney, Athén és Peking is a mecsekaljai paraúszók dicsőségéről tanúskodik.

Idén már elkezdődtek a következő londoni megmérettetés kvalifikációs versenyei, melyek közül a berlini világkupán a baranyai megyeszékhely három úszó szakosztályának sportolói is kiváló eredményeket értek el. A Pécs Városi Sportiskolai Egyesületet két úszó, a Sárkányhajó Úszó és Paraúszó Egyesületet és az ANK Úszóklubot egy-egy fő képviselte a magyar válogatottban.
A verseny erejét jelzi, hogy 47 ország 630 versenyzője állt rajtkőre. A baranyai négyes legfiatalabb tagja, Meilinger Csaba négy versenyszámban indult, 50 pillangón arany-, 50 gyorson, 100 pillangón és 200 vegyesen ezüstérmet szerzett.
Tarjányi Judit esetében ez elvárt eredményességet egy furcsa sérülés, egy törött lábujj akadályozta meg, ezért orvosi javaslatra csak 100 mellen indult.

Baka Dorottya már rutinos résztvevője a rangos versenyeknek, hiszen Pekingben is tagja volt a magyar csapatnak. Korábbi eredménye, a már teljesített szintidő birtokában nyugodtan versenyezhetett, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

Sors Tamás paralimpiai és VB aranyérem birtokosaként és világcsúcstartóként érkezett a német fővárosba, így nem csoda, hogy tőle mindenki elsőséget remélt.
Az ANK kiválósága most sem okozott csalódást, három arany- és egy ezüstéremmel zárta a háromnapos versenysorozatot.
A 2010-es év legfontosabb úszóeseménye az augusztusban sorra kerülő hollandiai világbajnokság lesz, melyre már mind a négyen jegyet váltottak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés