6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportBrazil Nagydíj: Mark Webber győzött

Brazil Nagydíj: Mark Webber győzött

Az ausztrál Mark Webber (Red Bull) nyerte vasárnap az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíjat.

Webber mögött csapattársa, a német Sebastian Vettel lett a második, aki második vb-címét már az október elején rendezett Japán Nagydíjon bebiztosította, míg a harmadik helyen a brit Jenson Button végzett.

Az összetett pontversenyben Button lett a második és Webber a harmadik.

Az ausztrál pilóta idei első futamgyőzelmét szerezte meg az interlagosi pályán, és sikerének köszönhetően végül egy ponttal előzte meg a spanyol Fernando Alonsót (Ferrari) a dobogós helyezésért folytatott küzdelemben.

Webber a második rajtkockából indult, majd a harmincadik körben megelőzte a váltógondokkal küszködő Vettelt, és előnyét végig megtartotta.

Simán lezajlott a rajt, Vettel megőrizte vezető pozícióját, az első kör végén a német versenyző mögött Webber, Button és Alonso következett.

Button ismét azt a Kalmár István tervezte kalocsai mintás kezeslábast viselte, amely a szombati időmérő edzésén is rajta volt.

A 12. körben Alonso bravúrosan elhúzott Button mellett, és felzárkózott a harmadik helyre Vettel és Webber mögé.

A 16. körben megkezdődtek a kerékcserék, előbb Button, majd Alonso, Hamilton és Vettel is a boxutcában járt.

A 30. körben Vettel, akinek gondja volt a versenyautó váltójával, maga elé engedte csapattársát, Webbert, mögöttük Alonso, Button, Hamilton és Massa robogott.

Button a 32. körben cserélt másodszor is kereket, később Hamilton, Webber és Vettel is beautózott a boxutcába.

A 47. körben Hamilton váltója elromlott, s a brit kénytelen volt feladni a versenyt.

A hajrában Button üldözőbe vette Alonsót, és a 62. körben, kilenccel a leintés előtt sikerült megelőznie a Ferrari versenyzőjét. A sorrend ezután már nem változott.

A többszörös világbajnokok listája:

hétszer:

Michael Schumacher (német – 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)

ötször:

Juan Manuel Fangio (argentin – 1951, 1954, 1955, 1956, 1957)

négyszer:

Alain Prost (francia – 1985, 1986, 1989, 1993)

háromszor:

Jack Brabham (ausztrál – 1959, 1960, 1966)
Niki Lauda (osztrák – 1975, 1976, 1984)
Nelson Piquet (brazil – 1981, 1983, 1987)
Ayrton Senna (brazil – 1988, 1990, 1991)
Jackie Stewart (brit – 1969, 1971, 1973)

kétszer:

Alberto Ascari (olasz – 1952, 1953)
Jim Clark (brit – 1963, 1965)
Emerson Fittipaldi (brazil – 1972, 1974)
Graham Hill (brit – 1962, 1968)
Mika Ha:kkinen (finn – 1998, 1999)
Fernando Alonso (spanyol – 2005, 2006)
Sebastian Vettel (német – 2010, 2011)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő