13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportCapello mégis visszahívja Beckhamet?

Capello mégis visszahívja Beckhamet?

Korábbi szavaival ellentétben mégis adna még esélyt David Beckhamnek az angol labdarúgó-válogatottat irányító Fabio Capello, aki két hete kijelentette, hogy nem hívja be többé csapatába a 35 éves futballistát.

Capello korábbi bejelentése, miszerint tétmeccsen már nem számít Beckhamre, mert „kicsit öreg”, nagy megütközést keltett a szigetországban. Akkor hozzátette: reméli, adódik majd lehetőség arra, hogy a játékos egy búcsúmeccsen köszönjön el. A súlyos sérüléséből a közelmúltban felépült, s jelenleg az Egyesült Államokban légióskodó Beckham – 115 fellépéssel – a második helyen áll az angol örökranglistán a 125-szörös válogatott Peter Shilton mögött.

„A fiataloké a jövő, hiszen az Európa-bajnoki selejtezőkre készülünk, de ismerjük a veterán játékosok erényeit is. – nyilatkozta vasárnap az olasz szakvezető. – Senki sincs kizárva a csapatból. Davidnek először is játszania kell, aztán majd meglátjuk. Úgy gondolom, tudja, hogy a lehetőségei behatároltak, de az ajtó nincs zárva előtte sem.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő