Csoportelsőként elődöntős a magyar pólócsapat

Negyedik csoportmeccsén negyedik győzelmét söpörte be a magyar férfi vízilabda-válogatott a hollandiai Eb-n: Kemény Dénes alakulata az eddig szintén veretlen görögöket múlta felül két góllal szombat este, ezzel már csoportelső, s egyenes ágon jutott az elődöntőbe.

hirdetés

Eredmény, A csoport, 4. forduló:
Magyarország-Görögország 9-7 (2-1, 4-2, 2-3, 1-1)
a magyar góldobók: Kiss G., Biros 2-2, Kásás, Varga Dénes, Katonás, Madaras, Varga Dániel 1-1

A múltban nem egyszer törtek már borsot a nemzeti együttes tagjainak orra alá a hellének legjobbjai, akik nyerni ritkán tudtak ugyan, de “játékgyilkoló” stílusukkal meg-megkeserítették a magyar diadal ízét, olykor kínkeservessé téve a sikert. Ez a szombati, eindhoveni találkozó azonban abba a sorba illett bele, amelybe a simán kivívott magyar győzelmek tartoznak.

Az első még nem, a második magyar támadás azonban már magyar góllal ért véget: Kásás Tamás rafinált távoli ejtése a kapufáról pattant be (1-0). Majd – miután a görögök büntetőt rontottak – a magyar ötméterest Biros Péter magabiztosan pattintotta a kapuba (2-0). Teljes létszámnál nem igazán tudtak mit kezdeni a magyarokkal, legfőképpen a kapuban kiválóan kezdő Baksa Lászlóval a hellének, akik végül az első negyed hajrájában emberelőnyből szépítettek (2-1).

A következő nyolc perc második fórját már kihasználta a rivális (2-2), Hárai Balázs centerezése azonban büntetőt ért, amelyet Varga Dénes értékesített (3-2). Maga a játék – már csak a szoros emberfogás következményeként is – adós maradt a szépséggel, a látvány helyett a küzdelem dominált, de ebben is jobb volt a Kemény-csapat, Kiss Gergely például egy “kibrusztolt”, míg Katonás Gergő egy remekül kidolgozott helyzet befejezéseként vette be az ellenfél kapuját (5-2). A görögök ismét csak a hat az öt elleni játékban tudtak gólt szerezni (5-3). A hasonló válasz még a nagyszünet előtt érkezett: Madaras Norbert okosan lőtte ki a jobb alsó sarkot (6-3).

A harmadik negyedben – a négy magyar ellenében kapott – nyolcadik emberelőnyüket sem tudták kihasználni a görögök, akiknek utána a védekezésben is akadt figyelemkihagyásuk, amit Varga Dániel hatásos bombával büntetett (7-3). Azért csak betaláltak ők is (7-4), majd – átmenetileg csapkodóvá vált, kölcsönös rontások jellemezte játék után – fórból még közelebb férkőztek Kásásékhoz (7-5). Sőt egy magyar előnygól után – szerzője a lövőcselek szériáját bemutató, és a magyar csapatból elsőként duplázó Kiss volt – akcióból tudtak újfent visszazárkózni (8-6).

Az utolsó negyed – Kásás első osztályú passzát követően – Biros “csúsztatásával” rajtolt (9-6), okkal harsant fel a nézőtérről a “szép volt, fiúk” rigmus, amely – amint az utóbb kiderült – nemcsak a gólnak, hanem a végül 9-7-en “beállt” magyar győzelemnek is szólt.

Újabb sikerével már a legjobb négy között van a magyar válogatott, amely számára a csoportmérkőzések lezárásaként a hatos leggyengébbje, a török csapat következik hétfőn.

A csoport állása: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 9 (61-30), 3. Görögország 9 (51-29), 4. Macedónia 3 (36-43), 5. Hollandia 3 (36-54), 6. Törökország 0