Douchev-Janics duplázott, egy arany 200 m-en

A kajakos Douchev-Janics Natasa az 500 m-es páros győzelem után 200 m-en egyesben is a legjobbnak bizonyult vasárnap a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon ezt az egy érmet szerezték a magyarok.

Az ebben a számban is az olimpiára készülő, éppen 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics – a Kovács Katalinnal aratott sikert követően – remek győzelmet aratott, tetemes hátrányt ledolgozva, nagyszerűen hajrázva diadalmaskodott. A legjobban a lengyel Marta Walczykiewicz indult a döntőben, de ő a végére elfáradt, Douchev-Janics viszont nem, s a közel egy hajóhossz hátrányból egyméteres előnyt lapátolt össze.

“Úgy ébredtem ma, hogy szeretnék jól versenyezni, és sikerült mind a két távot kiválóan leeveznem. Mindkét finálé nehéz volt, elsősorban fejben, de örülök, hogy erősebbek voltunk a riválisoknál” – nyilatkozott a szegediek háromszoros olimpiai bajnok klasszis lapátforgatója. “Az olimpiáig még rengeteget kell dolgoznunk, egy Európa-bajnokság nem hasonlítható az ötkarikás játékokhoz. De azért remélem, hogy hat hét múlva is ilyen sikeres leszek.”

A többi 200 m-es számban nem állhattak dobogóra a piros-fehér-zöld színek képviselői.

A kajakosoknál a Sík Márton, Beé István duó hatodik, az újonc Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros hetedik, Dudás Miklós (K-1) pedig nyolcadik lett a legrövidebb távon. A kenusoknál Takács Kincső és a Lantos Ádám, Nagy Péter duó a hatodik, míg a B döntőben érdekelt Horváth Gábor összesítésben 12. helyen zárt.

Hirdetés